Montella elégedett volt a csütörtöki győzelem után

Csütörtök este a Milan fölényes győzelemmel kezdte az Európa Liga csoportkörét. A piros-feketék az első mérkőzésen az Austria Wien csapatát győzték le négygólos különbséggel. Vincenzo Montella, a Milan vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után.

“Nagyon boldog vagyok. Elkerülhetetlen volt a kezdőcsapat megváltoztatása. A formációtól függetlenül ez egy remek teszt volt. Remekül kezdtünk, a befejezéseknél nagyon határozottak voltunk és ez volt a legnagyobb különbség a korábbi mérkőzésekhez képest. Vannak dolgok, amikben fejlődnünk kell, dolgozni fogunk rajta, de nagyon elégedett vagyok. Calhanoglu? Megvannak a képességei ahhoz, hogy bármely szerepkörben játsszon. Nagyon jól teljesített szélsőként a 4-4-2-es felállásban is. Ő egy tehetséges játékos. André Silva és Kalinic? Mindketten remek mérkőzést játszottak és hajlandóak feláldozni magukat a csapatért. André nagy lépést tett előre, összejátszott a csapattal és remekül tartotta a labdát. Mesterhármast szerzett és szüksége volt arra, hogy magabiztosabb legyen. Többi formáció? Meg kell találunk egy biztonságos alap felállást és annak a variációit. A csapat képes formációt váltani a mérkőzés közben is.” – nyilatkozta Montella az összecsapást követően.

“Nagyszerű teljesítményt nyújtottak a játékosok és olyan választ adtak, amit vártunk, különösen a hozzáállás szempontjából. Sok pozitív dolog volt a meccsen. Szurkolók? A közelségük nagyon fontos. Az út még nagyon hosszú és azt szeretnénk, hogy végig mellettünk álljanak. Tudjuk, most az Udinese, a SPAL és a Sampdoria elleni mérkőzések következnek. Lesz lehetősége mindenkinek játszani és a legfontosabb, hogy a helyes úton haladjunk.”

Hakan CALHANOGLU: “Nagy mérkőzés volt a csapattól. Nagyszerűen játszottunk az első perctől kezdve és az első félidőt sikerült 3-0-s előnnyel lezárni. Mindannyian harcoltunk és nyertünk. Kalinic és André Silva remek munkát végeztek elöl. Fontos, hogy csapatként dolgozzunk a Lazio elleni vereség után. Nagyon boldog vagyok. A posztom? Még sohasem játszottam ebben a játékrendszerben, ez nagyon új számomra. Szeretek a lehető legtöbbet támadni a pályán és mindig megpróbálom megvalósítani, amit az edző kér tőlem.”

Luca ANTONELLI: “Nagyon örülök a győzelemnek. Tökéletesen álltunk hozzá a mérkőzéshez, kár a második félidőben kapott gólért, de összességében boldogok vagyunk a győzelem miatt. Calhanoglu remek mérkőzést játszott és az első 35 percben lenyűgöző volt. Örülök André Silvának. Ő nagyon fiatal és nagy dolgokat vihet véghez. Elemeztük a Lazio elleni vereséget és azt gondolom, hogy a megfelelő hozzáállással adtuk meg a választ. Szeretek a 3-5-2-es rendszerben játszani, de természetesen az edző dönt. Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. A klub remek játékosokat igazolt a megfelelő posztokra és most már csak rajtunk múlik, hogy bizonyítsunk a pályán. Vasárnap szeretnénk győzelemmel visszatérni a bajnokságban is.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS