Montella elégedetten értékelt a győzelem után

A Bordeaux elleni felkészülési mérkőzésen a Milan 2-1-es győzelmet aratott. Ez volt Vincenzo Montella első mérkőzése a rossoneri élén. A találkozó végén az olasz szakember boldogan nyilatkozott.

“Természetesen boldog vagyok, ha azt látom, hogy a srácok gyakorlatban is hasznosítják azokat az elveket, amiket begyakoroltunk. Szerencsére van még idő a fejlődésre. A labdakezelést nagyon sokat gyakoroltuk. A titok a játékosok minőségében és a küzdeni akarásában rejlik.”

“Ez még csak az első mérkőzés volt, gyorsítanunk kell a tempót, különösen a passzjátéknál és az építő mozgásoknál. De ez még csak a kezdet, és sok a pozitívum.”

“Bonaventura és Borja Valero szerepe? Ő inkább egy trequartista, mint egy belső-középpályás. Korábban, amikor még nem volt a Milan játékosa, mindig a középpálya szélén játszott. Még meglátjuk, hogy milyen szerepkörben fog játszani, de megvan hozzá a karakterisztikája, hogy a középpálya bármely részén helytálljon. A legfontosabb dolognak azt tartom, hogy a csapat lelkes, és valóban részt vesznek a fejlődési folyamatban. Remek a csapatszellem és jó benyomást tettek. Azt hiszem elégedettek lehetünk. Hogy ezt mondta-e Galliani? Nem, de remek volt a csapatszellem, és jó teljesítményt nyújtottak a srácok, így úgy vélem a vezetőség is elégedett lehet.” – mondta Montella a meccs után.

A hírek szerint Montella továbbra is a beígért erősítést várja.

“Tudom, hogy mit akar Vincenzo, de nem tudjuk ezeket az új igazolásokat véghez vinni, amíg nem történik meg a tulajdonosváltás.” – nyilatkozta korábban Galliani.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS