Montella: “Elvárom a kiváló játékot a csapattól”

A Milan kedden este hazai környezetben a Lazio ellen lép pályára. Vinczenzo Montella megtartotta a szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, ahol beszélt az ellenfélről és a csapatban történő változásokról és az olasz bajnokságról is.

Az edző először a Lazióról beszélt: “Már régóta dolgoznak a projektjükön, folyamatos a fejlődésük. Kiváló játékosaik vannak, akikkel szemben meg kell tartanunk a koncentrációnkat. Tudják hogyan kell nyomás alá helyezni az ellenfelet és remekül játsszák meg a széleket is. A középpályájuk nagyon erős, a mérkőzésen fog kiderülni, hogy Biglia visszatér-e a sérüléséből. Több dologra kell majd egyszerre figyelnünk. Nem lesz egy könnyű mérkőzés és minden szempontból fel kell rá készülnünk, mind szellemileg, mind fizikailag. Elvárom, hogy a csapat kiváló játékot mutasson. Biztosan eszközölni fogok néhány változtatást. Nem szeretem mindig ugyanazokat a játékosokat pályára küldeni. Habár nem akarok pozíciónként több embert is változtatni. A jelenlegi állás szerint 4 összecsapás alatt 6 pontot szereztünk, ez kevesebb, mint amit vártunk. A legnagyobb csalódás az Udinese elleni vereség volt. Természetesen pozitív az is, hogy egy posztra több játékos is van.”

“Nagyon sajnálom Luiz Adrianót, hogy nem sok időt tölt a pályán, de biztos vagyok benne, hogy ő is megkapja az esélyt és hasznos lesz a csapat számára. Gustava Gomez hozzáállása mindenki számára követendő példa lehet. Legutóbb mindössze csak néhány percet játszott, de a legjobb hozzáállással. Az én munkám, hogy motiváljam a játékosokat, különösen azokat, akik nem játszanak sokat. Az utolsó percek mindig fontosak, különösen ilyenkor. Persze egy mérkőzés sokkal intenzívebb, mint egy edzés. Meggyőződésem, hogy a csapat megfogja találni a megfelelő folytonosságot. A jövőbe kell tekinteni, ahelyett, hogy azt néznénk, mik voltak az előző szezonokban.”

Majd beszélt a taktikáról és a játékosokról is: “Minden a csapaton múlik. Most jól mennek a dolgok, de tudjuk, hogy az egész szezont figyelembe véve kell majd a változtatás. Niang és Suso? Mind a ketten jól játszanak, de elvárom tőlük, hogy tovább fejlődjenek. Elégedett vagyok azzal, ami a pályán nyújtanak. Locatelli? Amikor beszállt jól játszott. Fizikailag sokat fejlődött. Még fiatal, de nagyon erős személyiség és elégedett vagyok a fejlődésével. Antonelli fejsérülést szenvedett. Nem könnyű megmondani pontosan mikor játszhat ismét. De Sciglio? Remekül van, tegnap már a csapattal edzett és készen áll a Lazio ellen. Donnarumma? Nincs miért aggódnia, a klub biztosan szerződést hosszabbít vele. Serie A? Az olasz bajnokság nagyon erős. Most nem akarok azzal foglalkozni, hogy jelenleg hol állunk a tabellán. Jobb, ha arra koncentrálunk, hogyan tudunk tovább erősíteni, fejlődni. Már jó ideje nem beszéltem Berlusconival, de Gallianival gyakran egyeztetek, a klub visszajelzéseit többnyire tőle kapom. Az új vezetőség? A legfontosabb dolog az lenne, hogy támogassák a csapatot.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS