Montella: “Nehéz és színvonalas meccsre számítok”

A csapat repülőgépe magyar idő szerint szerda este sikeresen landolt Katarban. Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője egy nappal a várva várt meccs előtt megtartotta sajtótájékoztatóját, amelyen a rossoneri csapatkapitánya, Ignazio Abate is jelen volt.

A Milan pénteken lép pályára a Juventus ellen az Olasz szuperkupában. A találkozót a katari fővárosban, Dohában rendezik. Minden jegy elkelt, így teltház lesz a 13 ezer néző befogadására alkalmas Jassim Bin Hamad stadionban.

“Lelkesek vagyunk, amiért egy ilyen fontos mérkőzést játszhatunk Dohában. Örömmel tölt el, hogy itt lehetünk. Egy nappal később érkeztünk meg, de ez nem lehet kifogás. Egy nagyon erős csapattal nézünk szembe. Arra számítok, hogy a Juventus a mérkőzés folyamán változtatni fog a játékstílusán. Mindkét csapat sokat javult a legutóbbi októberi meccs óta. Nehéz és magas színvonalú meccsre számítunk. Irányítani akarjuk a mérkőzést és megmutatni a képességeinket, de ez az ellenfél játékától is függ. Lelkesen és a megfelelő hozzáállással kell pályára lépnünk. Az Olasz szuperkupára nem szabad teherként tekinteni. Ez egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy megajándékozzuk az elnökünket. Mindent megteszünk, hogy ez megvalósuljon.” – mondta Montella a meccs előtt az újságíróknak.

“Edzői pályafutásom alatt több fontos mérkőzésem is volt, például egy Olasz kupa döntő és egy Európa-liga elődöntő. Számomra ez lesz a legfontosabb meccs.”

ABATE: “Ez egy fontos nap. Örülünk, hogy a szurkolók büszkék ránk és szeretnénk nekik is megnyerni a trófeát. Egy fiatal, főképp olasz játékosokból álló csapat vagyunk, de nem szabad megfeledkezni a külföldi játékosokról. Együtt alkotunk egy nagyszerű csapatot. Nagy önbizalmat adott nekünk a Juventus legyőzése. Pozitív periódusban vagyunk, annak ellenére, hogy az előző két meccsen nem tudtunk nyerni. Úgy gondolom, hogy mindkét együttes tisztában van a meccs fontosságával. Tökéletesen kell játszanunk.”

A találkozót pénteken 17:30-kor rendezik és a DIGI Sport 1 élőben közvetíti.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS