Montella: “Nem adhatjuk fel az utolsó pillanatban”

A Milan az olasz bajnokság 34. fordulójában a Crotone csapata ellen lép pályára. A találkozót vasárnap rendezik az Ezio Scida stadionban, Crotonéban. Vincenzo Montella megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, ahol elmondta, a csapat nem adhatja fel az utolsó pillanatban és tovább kell küzdeni az Európa-ligáért.

“Túl sok a zavaró tényező és ezt nem szeretem, de attól még ez senkinek sem a hibája, ez egyszerűen a jelenlegi helyzet miatt van. Egy olyan csapatot akarok látni, amely kizárólag csak a játékra figyel és arra koncentrál, hogy egy pozitív szezont zárva sikerüljön az Európa-liga indulás elérése. Fejlődtünk és sok akadályt legyőztünk, nem szabad, hogy most elterelődjön a figyelmünk és feladjuk a harcot. A mentális fölény most talán jobban számít, mint eddig.”

“Határozottságra és türelemre van szükségünk. Jobb csapat vagyunk, mint a Crotone, de ezt a pályán is be kell bizonyítanunk. Erőnléti szempontból ez volt az egyik legjobb hét az edzésen. Meg vagyunk győződve arról, hogy jól tudunk teljesíteni és tudjuk azt is, hogy mennyire fontos lesz ez a mérkőzés. Fizikailag remek állapotban vagyunk, nyernünk kell vasárnap. A Crotone sohasem adja fel, csapatként nagyon kedvelem őket. A szezon legjobb edzője választáson Davide Nicolára fogok szavazni, mert egy nagyszerű csapatot épített. Egy jól szervezett csapattal állunk szembe, amely a legutóbbi 4 mérkőzésén 10 pontot szerzett.”

“Hiányzik a pontosság a lövéseinkből, különösen akkor tűnik ez ki, ha összehasonlítjuk a kialakított helyzeteket és a szerzett gólok számát. Mostanában sokat dolgoztunk ezen. Miután legyőztük a már szinte legyőzhetetlen csapatot a szuperkupában, még mindig versenyben vagyunk Európáért. Muszáj nekünk is vágni egy szeletet abból a bizonyos tortából. Nem volt túl sok hit a Milanban a szezon kezdetekor, de sikerült jól teljesítenünk és néhány szép dolgot is véghez tudtunk vinni. Minden egyes játékos küzd a csapatért.”

“Az Atalanta nagyszerű szezont fut. Nem könnyű ellenük játszani, de most csak saját magunkra kell figyelnünk. Romagnoli? Úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk és a legjobb állapotban szeretnénk tudni a szezon utolsó négy mérkőzésére. Locatelli? Ő is egy nagyon fontos játékosa a csapatnak, tekintve a jelent és a jövőt. De Sciglio? Ő volt a csapatkapitány az Empoli elleni vereség alkalmával és a szurkolók kifütyülték őt. Megértem és tisztelem a szurkolóinkat, azonban De Sciglio része a Milannak és mindent megtesz, hogy a kritikusok véleményét megváltoztassa.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS