Montella sajtótájékoztatója a Lazio elleni meccs előtt

Vincenzo Montella, a Milan vezetőedzője a Lazio elleni meccset megelőzően megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, ahol kiemelte a játékosok hozzáállását, továbbá beszélt többek között Carlos Baccáról és Gianluca Lapaduláról is.

“Büszke vagyok a játékosokra. Szeretném megköszönni nekik újra, amit véghez vittek Bolognában. Ami történt segít számunkra megérteni, hogy ezzel a hozzáállással és elszántsággal sokat érhetünk el. Akaraterővel nyertük meg a meccset, bátrak és jól szervezettek voltunk. Egészen az utolsó pillanatig úgy éreztük, hogy nyerhetünk.”

“Suso, Deulofeu és Vangioni jeges fürdőt vett Milanellóban, hogy visszanyerjék erejüket a rendkívül fárasztó Bologna elleni meccs után. A regeneráció ugyanolyan fontos, mint az edzés. Nagyon elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával. Tudjuk, hogy a Lazio fizikailag nagyon erős csapat. Emellett ők szerezték a legtöbb gólt pontrúgásból. Ez egy kemény és izgalmas meccsnek ígérkezik. A három pont fontos a nemzetközi porondot illetően, de nem döntő fontosságú. Gólok? Azt hiszem, hogy a legfontosabb egy csatár számára a gólszerzés. Igyekszünk különböző megoldásokat találni és meglátjuk, hogyan reagál a csapat. Biztos vagyok abban, hogy aki játszani fog, az maximálisan mindent belead. Primavera? Zucchetti az első csapattal tart. Ő nagyon sokoldalú játékos, a védelem mindkét szélén tud játszani. Továbbá El Hilali is ott van a keretben. Vangioni? Amikor csatlakozott a csapathoz, sérüléssel bajlódott és néhány hónapig nem volt bevethető. Szüksége volt egy kis időre, hogy alkalmazkodjon.”

“Bacca? Ő egy nagyszerű játékos és nagyon fontos tagja a Milannak. Az én munkám, hogy a legjobbat hozzam ki belőle. Ha ez nem történik meg, akkor ez az én felelősségem. Lapadula egy igazi harcos. Ő egy olyan játékos, akit minden edző szeretne a csapatában tudni, mert mindig 110 százalékot ad bele. Tudom, hogy számíthatok Gianlucára.”

“Még mindig emlékszem arra, amikor először nyertem derbit a Lazio ellen. Azon a meccsen 25 perc után 4-0-ra vezettünk és a végeredmény 4-1 lett. Emlékezetes nap volt. Szinte legyőzhetetlenek voltak és később megnyerték a bajnokságot. Sohasem tudom elfelejteni azt a rangadót, amelyen 4 gólt szereztem.”

Ezt követően Montellát a Lazio jelenlegi edzőjéről, Simone Inzaghiról kérdezték. “Nagyon jó a kapcsolatom vele, korábban már találkoztam vele, amikor mindketten az utánpótlás szektorban edzősködtünk. Megmutatta, hogy képes egy olyan top csapatot irányítani, mint a Lazio. Igazán meglepett és örülök a sikerének.” – nyilatkozta Montella.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS