Montella szerint a hozzáállással volt probléma

A Milan hétfő este 1 ponttal távozott Torinóból az olasz bajnokság 20. fordulójának zárómérkőzésén, annak ellenére, hogy a hazaiak kevesebb mint fél óra játékot követően már kétgólos előnyben voltak. A piros-feketék a második játékrészben előbb szépítettek, majd egyenlítettek is, a végeredmény pedig 2-2 lett.

A találkozó lefújását követően Vincenzo Montella, Suso és Davide Calabria értékelt.

“Kezdetben sikerült az ellenfél térfelén tartanunk a labdát és felépíteni a játékot, azonban ellentámadásokból két gólt is szereztek ellenünk. Nem játszottunk elég jól, többet kellett volna tennünk. Rossz volt a hozzáállásunk és csak az első játékrész utolsó perceiben kezdett javulni a csapat játéka. A második félidőben már a megfelelő hozzáállással léptünk pályára, jobban és nagyobb intenzitással játszottunk, mint a Torino. Megérdemelten egyenlítettünk. Ezt követően újra nyílttá vált a mérkőzés és bárki megnyerhette volna. Időnként megfejthetetlen volt a meccs. Donnarumma nagyszerűen védte a tizenegyest és Bacca remekül értékesítette a büntetőjét. Niang? Dühös voltam rá a meccs végén. Többet kell tennie és jobban meg kell erőltetnie magát.” – nyilatkozta Montella.

“Nem szeretnék arról beszélni, hogy mit mondtam a játékosoknak a félidőben. A csapat megtanulta a leckét és ez hasznos lesz az előrehaladás során. Most a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk, hiszen egy nagyon fontos mérkőzés vár ránk. A Napoli már évek óta Olaszország egyik legjobb csapata. Lenyűgöző meccs lesz és jól akarunk teljesíteni.”

SUSO: “Mindent megpróbáltam a győzelemért. A végén megvolt hozzá az esélyem is, hogy eldöntsem a mérkőzést. Jól érzem magam a klubnál, úgy vélem napról-napra fejlődöm. A csapat is remek ütemben fejlődik, erősödik, azonban még mindig van számos olyan aspektus, amiben lenne még mit javulnunk. Például a jövőben nem kezdhetjük így a meccseinket, mint ahogy tettünk azt most. Napoli? Csapatként erősebbek vagyunk. A San Siróban mindig jobban teljesítünk és remélem, hogy ez a pozitív sorozat kitart a Napoli ellen is.”

CALABRIA: “Az első félidőben rossz volt a hozzáállásunk, de a második játékrészben sikerült visszajönnünk a meccsbe. Csalódottak vagyunk, de ez egy jó eredmény, tekintve a mérkőzés alakulását és az ellenfelet, akivel szembenéztünk. Ennél sokkal jobban kellene koncentrálnunk. Jelenleg nem vagyok 100 százalékos formában, de elégedett vagyok a meccsen nyújtott teljesítményemmel. Szerencsére a bokám nem fájt, ez egy jó hír.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS