Montella szerint nem volt elég dinamikus a játék

Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője optimista és elmondása szerint a Pescara elleni pontvesztés ellenére még van esély elérni az Európa liga indulást érő pozíciók egyikét. Az olasz edző leginkább a dinamikát hiányolta a csapat játékából.

“Az első félidőben többet is tehettünk volna a győzelemért, fel kellett volna gyorsítanunk a játékunkat labdaszerzés után. Ebben még fejlődnünk kell. A meccs vége felé egyre nagyobb nyomást helyeztünk az ellenfél kapujára. Tetszett ez a hozzáállás, bár ezúttal nem volt elég. Elfogadjuk a döntetlent, remélve, hogy ez most lökést ad a csapatnak és még győzelemre éhesebben térünk vissza. Másfajta hozzáállásra van szükség a meccs döntő pillanataiban. Hiányzott a dinamika a játékunkból, mozgékonyabban kellett volna játszanunk. Minden mérkőzésen sok gólhelyzetet alakítunk ki, de ha ott akarunk lenni a nemzetközi porondon, akkor sokkal hatékonyabbnak kell lennünk támadásban.”

“Elkötelezettséget és áldozathozatalt fogok kérni a játékosoktól, mert még versenyben vagyunk. A Palermo elleni meccs után két közvetlen riválisunkkal játszunk, az Interrel és az Atalantával. Optimista vagyok, úgy gondolom, hogy képesek vagyunk megcsinálni.” – mondta Montella.

“Három vagy négy fontos helyzetünk volt a meccs végén és nem sikerült gólt szereznünk. Donnarumma? Hibák megtörténnek. Ha megnyertük volna a meccset, most csak mosolyognánk a szituáción. Ezúttal döntetlent játszottunk, ezt el kell fogadnunk és optimizmussal a következő összecsapásra tekinteni.”

“Az Európa ligáért folyó verseny még nem ért véget.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS