Montella: “Türelem, bizalom és koncentráció a kulcs”

Vincenzo Montella szombaton megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját a Crotone elleni bajnokit megelőzően. Az olasz szakember beszélt a kolumbiai légikatasztrófáról, az ellenfélről, egyes játékosokról és a bajnokság eddigi alakulásáról. Montella hozzátette, eddig 14 forduló telt el és elégedettek a dolgok alakulásával.

“Nagyon sajnálom a történteket és szeretném részvétemet kifejezni. Örülök a klub kezdeményezésének, hogy ezen a meccsen a Chapecoense címere a mezünkön fog szerepelni. Régóta ismerjük egymást a Crotone vezetőedzőjével, Davide Nicolával. Hat hónapig játszottunk együtt a Genoában a Serie B-ben. Emlékszem, hogy kiváló barátság alakult ki és arra is rávett, hogy vegyek egy Paulo Coelho könyvet. Tudom, hogy taktikailag jól felkészült edző.”

“Ez a Crotone első szezonja a Serie A-ban és időre van szükségük, hogy felvegyék a ritmust. Egyáltalán nem lesz könnyű mérkőzés. Fizikailag, taktikailag és mentálisan is felkészültünk. A három pont ugyanannyit ér, mint a Juventus ellen. Ez egy nagyon kiegyensúlyozott bajnokság és nagyon kevés a különbség a csapatok között a tabellán. Az alapelveinkre összpontosítva kell elérnünk a győzelmet.”

Az előző idényben a Milan csupán 7 pontot szerzett a 18 megszerezhető pontból a kiesett csapatok ellen.

“Türelem, bizalom és koncentráció az alapvető jellemző, amikor gyengébb csapatok ellen lépsz pályára. Ebből a szempontból még javulnunk kell. Bacca? Kiválóan teljesített a derbin, míg Lapadula remekelt az Empoli ellen. Bonaventura? Ha a Bajnokok Ligája-döntő, vagy a szezon utolsó mérkőzése következne, akkor megkockáztatnánk Jack játékát.”

“Mati Fernandez? Azt gondolom, hogy a jövőhéten térhet vissza, de ez függ a felépülés gyorsaságától. Bertolacci? Célom, hogy a legjobbat hozzam ki az összes játékosból, ez a legnagyobb siker egy edző számára.”

Mi történt volna, ha a Milan ebben a szezonban szerepel az Európa-ligában?

“Teljesen más lett volna, az Európa-liga szereplés sok energiát vett volna el. Serie A? 14 meccs nem kevés, de még 24 találkozó van hátra. A szezon egyharmad része lement és elégedettek vagyunk azzal, ahogyan a dolgok alakulnak. Mivel a bajnokság szoros, ezért nem szabad jóslatokba bocsátkozni. Átigazolási piac? Nem szeretnék a mercatóról beszélni, mert még túl korai lenne.” – fejezte be.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS