Montolivo hálás Mihajlovicnak, amiért hitt benne

Riccardo Montolivo, a Milan csapatkapitánya a Corriere dello Sportnak adott interjút.

A 30 éves középpályás beszélt Sinisa Mihajlovicról, a Fiorentinában töltött időszakáról, a Genoa elleni mérkőzésről és a jövőjéről is.

“Egy nehéz nyaram volt. Ami a médiát illeti, szkeptikusok voltak velem szemben és nem bíztak bennem. Nagy megelégedéssel töltött el az Inter elleni meccsen nyújtott teljesítményem. Mihajloviccal mindig is egyetértettünk abban, hogy a legjobb pozíció számomra a védelem előtt van. Végül is Mihajlovic volt az, aki ezen a poszton játszattatott a Fiorentinában. Örökké hálás leszek neki, mert megvédett, amikor Firenzében ki akartak közösíteni, miután nem hosszabbítottam meg a szerződésemet. Mihajlovic felszólalt a döntés ellen, mert hitt bennem. Erre egy másik edző nem lett volna képes.” – mondta Montolivo.

“Galliani jogosan volt dühös a Genoa elleni meccs után. Nem megfelelő hozzáállással játszottunk. A Napoli ellen nem hibázhatunk, nincs több kifogás. Ami a saját teljesítményemet illeti, ez volt sorozatban a harmadik meccsem a súlyos sérülésem óta. Fizikailag volt egy kis problémám, de ez normális. Napoli? Támadásban mindkét csapatnak megvannak az erősségei, a védekezésünkön kell javítani. Az a csapat fog győzni, amelyik kiegyensúlyozottabb lesz. A Scudettót általában a legjobb védelemmel rendelkező csapat nyerni, nem pedig az, akinek a legjobb a támadósora.”

“A jövőm? Egy pillanatig se gondoltam a távozásra, a szerződés nem prioritás számomra.” – fejezte be.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS