Montolivo: Rendkívül fontos az Olasz kupa

Riccardo Montolivo, a Milan csapatkapitánya szerint a csapat egy nehéz éven van túl és úgy gondolja, hogy kiélezett a verseny a bajnoki címért.

A Milan 17 fordulót követően a 6. helyen áll a bajnokságban 28 ponttal és a jelenlegi helyzet szerint 4 pontra van az EL-indulást érő hely, míg a BL 7 pontra.

“Ez egy nehéz év volt számunkra, hiszen a nulláról kezdtük. A csapat fejlődő stádiumban van és szükségünk van egy kis időre, hogy megtaláljuk az igazi énünket. A bajnokság elején volt néhány problémánk, de aztán fejlődtünk.”

“Több alkalommal is jobban teljesíthettünk volna és ha most több pontunk lenne, akkor ott lennénk az élmezőnyben. Ennek ellenére még mindig úgy gondolom, hogy a verseny nyitott.” – mondta Montolivo a MilanChannel mikrofonjainak.

“A csapat egységes és keményen dolgozunk. Meggyőződésem, hogy jönni fognak az eredmények. Olasz kupa? Ott vagyunk a kupában és rendkívül fontos számunkra ez a sorozat. Mindenki azt mondja, hogy már a döntőben vagyunk, de még le kell játszani a mérkőzéseket.”

A Milan január 6-án a Bolognát fogadja az év első mérkőzésén.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS