„Monza egyet jelent a motorsporttal, nem veszíthetjük el”

Kimi Räikkönen a 2014-es Olasz Nagydíjon (Fotó: Price / XPB Images)

Kimi Räikkönen a 2014-es Olasz Nagydíjon (Fotó: Price / XPB Images)

Még mindig bizonytalan az Olasz Nagydíj jövője, hiszen hiába ültek több alkalommal is tárgyalóasztalhoz, a verseny szervezői nem tudtak megegyezni a Forma-1 Menedzsment (FOM) első emberével, Bernie Ecclestone-nal. A brit sportvezető a tradíciók ellenére sem akar kedvezményeket adni az olaszoknak, akik pedig magasnak tartják a rendezési díjat, nem meglepő tehát, hogy az álláspontok egyik megbeszélés alkalmával sem közeledtek jelentősen.

A verseny jövője a hétvége egyik központi témája lesz, a soron következő megbeszéléseken ugyanis Olaszország miniszterelnöke is részt vesz majd. Előfordulhat, hogy ezek a tárgyalások végre meghozzák a várt előrelépést, legalábbis az Olasz Motorsportszövetség (ACI) első embere, Angelo Sticchi Damiani nemrég elhintette, a kormány, a régió és Milánó valamint Monza városa is segítheti a verseny ügyét, ő tehát továbbra is látja a fényt az alagút végén.

A legtöbb szurkolóhoz, pilótához és szakemberhez hasonlóan a Sky Sports munkatársaként dolgozó Hill is örülne, ha az egyezség végre megszületne. „Amikor az emberek új területeken akarnak futamot rendezni, elhatározásukhoz annak is köze van, hogy látják a sport hagyományait és történelmét” – magyarázza. „Monza egy híres név, egyet jelent a nagydíjversenyzéssel! Ha elveszítenénk, az olyan lenne, mintha elveszítenénk Indianapolist, vagy Le Mans-t. Ezek a helyszínek egyet jelentenek a motorsporttal. Nem volna bölcs dolog elengedni egy olyan pályát, mint Monza!”

A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo – aki hosszú évek óta először nem a vörösök első embereként készül az olasz futamra – eközben elárulta, a futam sorsát övező bizonytalanság nem új a királykategóriában. „A monzai versenyt ért fenyegetések olyanok, mint az édes kenyér karácsonykor; ez már egy igazi hagyomány” – idézi szavait a Repubblica. „Amikor eljön a hosszabbítás ideje, Bernie azt mondja, menni fog. De ez nem igaz. Persze mindenkinek el kell végeznie a maga dolgát, és a jó dolgokért pedig fizetni kell, és nem is gondolsz arra, hogy nem fizetsz. Minden tiszteletem Bakué, viszont az, hogy Németországban nem volt futam, eléggé kiábrándító” – teszi hozzá.

Forrás: www.telesport.hu – RSS