Monzában látszott, mennyit gyengült a Ferrari

F1

2016. szeptember 6. kedd, 10:29

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

Összességében a Scuderiánál pozitívan értékelték az Olasz Nagydíjat, hiszen újra a Red Bull elé kerültek – az eredmény valódi tanulsága azonban az, hogy mennyire visszaestek 2015-höz képest.

Az 1-2-ben záró Mercedes mögött 3-4. helyen végző Ferrarinak Olaszországban az Európa Nagydíj óta először sikerült megvernie a Red Bullt – egy olyan pályán, amely egyértelműen nem kedvez az egyenesek helyett hagyományosan kanyarokban erős energiaitalos csapatnak, a Maranellóból érkező utolsó motorfejlesztés segítségével. A Ferrarinál örülhettek, hogy az utóbbi hónapok nehézségei után sikerült végre pozitív eredményt felmutatni.

Ha azonban kicsit jobban az eredményre nézünk, valami más is látható: mennyire lemaradt a Mercedestől a Ferrari az elmúlt egy év során. A Ferrari, amely 2015-ben egészen megközelítette a rivális istállót, idén alulmúlta az elvárásokat, a két csapat közti különbség pedig szakadékká nőtt – ez a monzai eredményekből különösen kiolvasható. Az Autosport lap elemzése rámutatott, hogy a Ferrari, amely tavaly ilyenkor 337 pontnál járt, idén pedig 279 egységnél tart, előző évben az időmérőn Kimi Raikkönen révén mindössze 0,234 másodperccel maradt le a Mercedestől, ehhez képest szombaton a differencia több mint nyolc tizedmásodperc volt.

Korábban hallani lehetett olyan jóslatot, hogy a Ferrari a már említett erőforrás-fejlesztéssel a Mercedes szintjére ugorhat – ez meglehetősen optimistának bizonyult, már csak azért is, mert a rivális sem ült a babérjain, és ők már Belgiumba elhozták új motorjukat. Az év ezen időszaka már tavaly is fontos harctér volt a hajtásláncok háborújában: a Mercedes akkor Olaszországban mutatta be fejlesztését, miután azonban Nico Rosberg autójában meghibásodott az új egység, vissza kellett váltania a régebbi specifikációra, ez pedig jelentett akkora hátrányt a szoros csatában, hogy csak a negyedik helyre kvalifikáljon, a két vörös autó mögé. Idén ilyenről szó sem volt, és bár a futam rajtja után Lewis Hamilton visszaesett a Ferrarik mögé, Vetteléknek a versenytávon esélyük sem volt ellene.

Levonható a következtetés – ami persze nem újdonság –, hogy a Mercedes idén valószínűleg már végleg elúszott a Ferrari elől, akik jobban teszik, ha inkább a Red Bullra koncentrálnak a továbbiakban. Olyan pályák következnek, élükön Szingapúrral, amelyek kifejezetten kedveznek a bikás autóknak, ráadásul, ha már annyi szó esett motorfejlesztésekről, a Renault újításai is megérkeznek a következő versenyeken. A Ferrarinak nem lesz könnyű dolga, ha tovább akarja vinni monzai lendületét.

Forrás: www.formula.hu – RSS