Egy volt ecuadori játékvezető, Byron Moreno az Egyesült Államokban két és fél évre börtönbe kerül heroincsempészés miatt.
Byron Morenót tavaly a New York-i Kennedy-repülőtéren fogták meg azzal, hogy a testéhez erősített zacskókban heroint próbált becsempészni az országba.
Bűnét 2011 januárjában olvasták a fejére, majd a bíróság most – elég lassan végezte a dolgát, annyi szent… – két és fél évre börtönbe küldte az eredetileg kereskedelmi utazás céljával az USA-ba érkezett Morenót.
Az illető már abbahagyta a sípolást, és ebben közrejátszott az is, hogy a 2002-es vb-n formálisan kiejtette az olaszokat hozzá nem értő és pártos ítéleteivel. Olaszország, illetve a futballdrukkerei most némi kárörömöt érezhetnek a sorsát látván…