Most sincs döntés Sergio Perez jövőjéről

F1

2016. szeptember 15. csütörtök, 13:40

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Sahara Force India F1 Team

A mexikói F1-es pilóta Szingapúr előttre ígérte annak megerősítését, hogy hol fog versenyezni a következő szezonban – úgy tűnik, még egy darabig várnunk kell a bejelentésre.

A pilótapiac egyik kulcsfigurája továbbra is Sergio Perez, akinek bár szerződése van a Force Indiával 2017-re, szponzori tárgyalások miatt még nem biztos, hogy a silverstone-iaknál fog versenyezni a következő évben. Többek között a Renault és a Williams is kifejezte leigazolási szándékát iránta, maga az érintett pedig nemrég azt ígérte, hogy a Szingapúri Nagydíj előtt többet fogunk tudni arról, hogy mit csinál majd 2017-ben. Nos, a mexikói kénytelen volt elhalasztani a bejelentést.

„Azt reméltem, hogy olyan helyzetben leszek, amely lehetővé teszi számomra, hogy ezen a hétvégén bejelentsem a terveimet” – idézte Perezt a Motorsport.com. „Volt néhány csúszásunk ezen a téren, de őszintén remélem, hogy a következő futam előtt tényleg elmondhatom majd, hogy hol fogok versenyezni.” Hírek szerint Perez azért zárja ki a Renault-t és a Williamst, mert hosszabb távon számítottak volna rá, a mexikói viszont szabadon vihetővé akar válni 2018-ben, hiszen Kimi Raikkönen – elvben – megüresedő helyére pályázik. Mindazonáltal kiemelte, hogy nincs oka elhagyni a Force Indiát: „Mindig azt mondtam, akkor is boldog leszek, ha ottmaradok, ahol vagyok.”

Perez szerint jelenlegi csaptában megvan a potenciál ahhoz, hogy a jövő évi szabályváltozásokat kihasználva akár a három nagycsapattal is birokra kelhessen majd. „Ha eszünkbe jut 2014, amikor szintén változások voltak, akkor a harmadik versenyemen dobogóra állhattam a csapattal. Akkor jól sültek el számunkra a változások, és remélem, hogy jövőre is sikerül előrelépnünk majd – igaz, nem lesz könnyű harcba szállni a Ferrarival, a Red Bull-lal és a Mercedesszel” – tette hozzá a mexikói pilóta, akinek egyébként nem feltétel, hogy nagycsapathoz szerződjön a jövőben.

Forrás: www.formula.hu – RSS