Mostantól nem tehetsz fel bármit a lovad lábára díjugrató versenyen

A Nemzetközi Lovas Szövetség már tavaly bejelentette, hogy komoly szigorítások várhatóak ez évtől a díjugrató versenyeken használható bokavédők körében, és az ígéretéhez híven a 2019-es versenyszabályzatában már szerepelnek is ezek az új kikötések. A magyar szabályzatot a szakági vezetőség a nemzetközi trendekhez igazítja minden évben, így ezek a változások nem csak azokra a lovasokra vonatkoznak, akik nemzetközi szinten versenyeznek, hanem a szabadtéri szezon kezdetétől minden magyar lovasra, a felkészítő versenyektől kezdve az Országos Bajnokságig.

labvedok-1200

2019-től az amatőr, a kezdő lovas, a póni, gyermek és a szenior kategóriákban kizárólag a lentebb felsorolt típusú bokavédők használata megengedett, viszont érdemes minden lovasnak és edzőnek már most áttekintenie, mert 2020-től az ifi, a fiatal lovas és az U25 kategóriákban, 2021-től pedig minden korosztályban csak ezen bokavédők lesznek engedélyezettek.

Két nagy csoportra lehet bontani az elfogadott bokavédőket. Az egyik azon bokavédők halmaza, amik a fiatal lovak versenyszámaiban engedélyezettek. Ezek legfontosabb ismérve, hogy belső hosszuk legfeljebb 16 centiméter, a rögzítőpánt szélessége pedig legalább 5 centiméter. A bokavédő lekerekített védőelemének a bokaízület körül kell elhelyezkednie.

1

BK1

Ezen csoportban kizárólag a nem elasztikus, Velcro-típusú rögzítőpántok megengedettek. A kapcsok, csatok, vagy egyéb típusú rögzítőpántok használata tilos.

BK2

 

A másik csoportba olyan bokavédők tartoznak, amelyek védőelemmel rendelkeznek a bokavédő belső és külső oldalán egyaránt, és amelyek körülveszik a boka hátsó részét, feltéve, hogy azok az alábbi kritériumoknak megfelelnek:

 

  • A bokavédő teljes hossza maximum 20 cm lehet, és kettő darab elasztikus rögzítőpánttal rendelkezik, amelyek egyenként legalább 2.5 cm szélességűek kell, hogy legyenek.

BK3

 

BK3c

  • Kizárólag csatos (olyan lyukakkal ellátott rögzítőpántokkal, amelyekbe illeszkedik a csat) vagy kapcsos (olyan kapcsokkal ellátott rögzítőpántokkal, amelyek illeszkednek a kapocsszembe) típusú rögzítőpánttal ellátott bokavédők megengedettek:

 

Bk4

 

  • A rögzítőpántok egyirányúak kell, hogy legyenek, avagy a rögzítőpánt közvetlenül a bokavédő egyik oldalából a másik oldalára kell, hogy irányuljon, és nem tekeredhet körbe a bokavédő egészén. Semmilyen dupla irányú (visszakanyarodó) mechanizmus alapján működő rögzítőpánt nem megengedett.

 

Bk5

 

  • Minden bokavédő belseje puha kell, hogy legyen, a felület pedig egyenletes. A bokavédő belső részén tilos nyomáspontnak lennie. A kétségek elkerülése végett, a védőelem belső részén lévő, a védőelemet a bokavédő bélésével összekötő varrásvonal megengedett, továbbá a birkabőr bélés megengedett.

 

Bk6

 

  • Semmilyen további elem nem rögzíthető vagy illeszthető hozzá magához a bokavédőhöz, kivéve egy védőfül, feltéve, hogy az puha és egyértelműen kizárólag védelmi célokat szolgál.

 

Bk7

 

  • Csüdgyűrű használata védelmi célokból megengedett, feltéve, hogy az megfelelően van felhelyezve, és hogy a ló azonos lábán lévő felszerelés nem haladja meg az 500 grammot.

 

Bk8
Forrás: RiderLine

 

 

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS