MotoGP: Iannone első győzelmét szerezte, kettős Ducati-siker!

Motor

2016. augusztus 14. vasárnap, 14:45

Szerző: P1race, Fotó: MotoGP Media

Bár egy ideig úgy tűnt, a Yamaha tudja tartani velük a lépést, végül a Ducati beváltotta a teszt alapján hozzá fűzött reményeket: a legnagyobbak között először diadalmaskodó Andrea Iannone révén 2010 után először tudtak nyerni, ráadásul rögtön kettős győzelmet arattak! A dobogó alsó fokára Jorge Lorenzo állhatott fel, megelőzve Valentino Rossit és Marc Marquezt.

Vasárnap délután 14 órakor startolt el a MotoGP futama a Red Bull Ringen, ahova 19 év elteltével tért vissza a gyorsasági motoros világbajnokság mezőnye. Az élről Andrea Iannone várhatta a piros lámpák kialvását, aki az élmezőny tagjai közül egyedüliként a puhább keverékű (lágy első, közepes hátsó) abroncsokat rakta fel a motorjára. Az olasz a start után is megtartotta az első helyét, mögé pedig csapattársa, Andrea Dovizioso zárkózott fel, míg eggyel hátrébb Marc Marqueznek és Jorge Lorenzónak volt egy kisebb afférja: a hondás egy elrontott féktáv után kissé leszorította a pályáról yamahás honfitársát.

Az élen eközben Valentino Rossi támadta a Ducatikat, s ideiglenesen az élre is állt, ám az egyenesben már nem tudta tartani ellenfeleit, sőt a felzárkózó Lorenzo is befért elé. A regnáló világbajnok aztán Iannonét is megpróbálta legyűrni, miközben a négyesről Marquez és Maverick Vinales sem szakadt le – ők hatan viszont határozottan elszakadtak a többiektől. Eközben egyébként többeket is kiugrásért szankcionáltak: Barbera, Bradl, Bautista, Hernandez és Crutchlow egyaránt áthajtásos büntetésben részesült.

A táv harmadánál jártunk, amikor helycsere történt az élen. Dovizioso előzte meg Iannonét, miközben mögöttük Rossi igyekezett támadni Lorenzót, Barberát pedig fekete zászlóval kizárták a versenyből, miután nem töltötte le időben az imént említett büntetését. A verseny felénél aztán valamelyest elléptek a Ducatik, ám a Yamahák igyekeztek tartani velük a lépést, hogy esetleg a futam vége felé indítsanak támadást a bolognaiak ellen. Lorenzóék apránként vissza is zárkóztak, így az utolsó tíz körre gyakorlatilag együtt fordult rá az első négyes.

A különbség azonban hullámzóan alakult: néhány kör elteltével ismét egy másodperc körüli előnyre tett szert a Dovizioso, Iannone duó, akik között viszont az eltérő gumiválasztás ellenére is kiélezettnek tűnt a küzdelem. Sőt, Iannone a célegyenes előtti szakaszon meg is előzte csapattársát, így visszavette a vezetést!

Dovizioso persze próbált ragadni honfitársára, ám végül már nem tudott támadási pozícióba kerülni, így Iannone megszerezte karrierje első királykategóriás győzelmét! Ezzel pedig megszakadt a Ducati közel hat éve tartó nyeretlenségi szériája – ráadásul rögtön egy kettős diadallal –, hiszen a 2010-es Ausztrál Nagydíj óta először tudtak felállni a dobogó felső fokára! A harmadik helyen Lorenzo ért célba Rossi előtt, míg Marquez „csak” ötödik lett, ám még így is bőven maradt előnye a pontversenyben. Vinales lett a hatodik, Pedrosa a hetedik, a top10-et pedig Redding, Smith és Pol Espargaro tette teljessé. Folytatás egy hét múlva a brnói Cseh Nagydíjjal.

Forrás: www.formula.hu – RSS