MotoGP: Versenyzőbejelentést tett a Yamaha

Motor

2015. augusztus 7. péntek, 17:31

Nem sokkal az első indianapolisi szabadedzést megelőzően a Yamaha közleményben jelentette be, hogy meghosszabbította Pol Espargaro idén lejáró szerződését, így a korábbi Moto2-es világbajnok jövőre is a Tech3 csapatában fog versenyezni.

Pol Espargaro Moto2-es világbajnoki címe után mutatkozhatott be 2014-ben a legnagyobbak között, és azonnal letette a névjegyét, hiszen az előkelő hatodik helyen zárta az összetettet. A spanyolnak idén nehezebb szezonja van, csupán a kilencedik pozíciót foglalja el a tabellán, ennek ellenére a Yamaha úgy döntött, meghosszabbítja az év végén lejáró szerződését, így a fiatal versenyző 2016-ban is a Tech3 alakulatát erősíti majd. A néhány hete a suzukai 8 órás versenyt Bradley Smith és Katsuyuki Nakasuga társaságában megnyerő Espargaro a következőképp kommentálta a bejelentést:

„Boldog vagyok, hiszen egy olyan gyárral való szerződéshosszabbítás, mint a Yamaha, mindig fantasztikus. Ők adták meg a lehetőséget nekem a MotoGP-ben való bemutatkozásra, és úgy gondolom, igazán jó első szezont teljesítettünk együtt. Idén keményen dolgozunk azon, hogy javítsunk az eredményeinken, amelyek egyelőre nem annyira erősek, mint azt szeretnénk. Ugyanakkor jövőre lesz néhány fontos változás a kategóriában, főként a technikai szabályokat és a gumiszállító személyét illetően. Az én szempontomból minél kisebb a változás a motort és a csapatot illetően, annál könnyebb lesz alkalmazkodni ezekhez az újdonságokhoz.

„Annak ellenére, hogy volt néhány nehéz pillanatunk idén, ismerem a gépet, és tudom, hogy továbbra is remekül tudok majd együtt dolgozni a Yamahával és a Tech3-vel, hogy elérjük a céljainkat” – folytatta a motoros. „Ez a bejelentés azért is nagyszerű, mert a suzukai siker után született meg, ahol remekül dolgoztunk együtt, amelynek eredménye volt a győzelem, ami mind a gyárnak, mind az én önbizalmamnak jót tett. Emiatt bízom benne, hogy ez a hosszabbítás és az említett siker segíteni fog a hátralévő kilenc versenyen 2015-ben, hiszen jelenleg ez a legfontosabb, és erre koncentrálok.”
 
Lin Jarvis Yamaha-főnök így kommentálta a szerződéshosszabbítást: „Nagyon örülök, hogy Pol a következő évben is a Yamahánál marad. Ő az egyike azon tehetséges versenyzőknek, akik előtt nyilvánvalóan komoly jövő áll a MotoGP-ben. 2014-es bemutatkozása kifejezetten erősre sikerült, hiszen hatodik lett a pontversenyben a gyári pilóták mögött. Számos nehézséggel kellett szembenéznie a 2015-ös évad első felében, de továbbra is meggyőződésünk, hogy komoly lehetőség rejlik benne, és ő az egyik legérdekesebb fiatal tehetség. Azzal, hogy a jövő éve biztosítva lett, arra koncentrálhat, hogy erős második félidőt produkáljon, amelyet remélhetőleg 2015-ben is folytatni tud majd.”

Forrás: www.formula.hu – RSS