MTK-Budapest néven indul a BSE a női kosárlabda NB I-ben

image A BSE és az MTK egyesülését követően a csapat MTK-Budapest néven adta le nevezését a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének.

    A klub honlapjának szerdai tájékoztatása szerint – a hagyományoknak megfelelően – minden korosztályban neveznek együttest a bajnokságba, valamint a női NB I A és B osztály küzdelmeiben is részt vesznek. A 2013/2014-es szezonban már kék-fehér színekben játszik a fővárosi gárda.
    Az új név ellenére az MTK-Budapest szakmai irányítása változatlan: a vezetőedző továbbra is Stevan Cupic, akinek munkáját a sokszoros válogatott  Károlyi Andrea segíti.

Megosztás:
Share: