Muntari: A Milan örökre a szívemben marad

Sulley Muntari tavaly nyáron három és fél év után hagyta el a Milant és Szaúd-Arábiába szerződött az Al-Ittahad csapatához, ahol elmondása szerint nagyon jól érzi magát. A ghánai középpályás a nyilatkozatában elmondta véleményét a Milan jelenlegi helyzetéről.

“Nagyon jól érzem magam itt Szaúd-Arábiában. Még mindig figyelemmel követem a Milant. A klub a szívemben marad örökre. Úgy látom a csapat kezd jól teljesíteni, sok jó játékos szerepel a csapatban és keményen dolgoznak Mihajlovic mesterrel. Úgy gondolom, hogy a szezon végén örülhetnek majd a szurkolók. Mindig reménykedem, hogy nyer a Milan, amikor játszanak.” – mondta Muntari.

“Boldog vagyok amikor beszélek róluk vagy hallok valamit a régi társakról. Kuckával nagyon jól jártak, mert mindig harcol és küzd a pályán. Most az a legfontosabb, hogy megverjék a Chievót.”

Sulley Muntari a szaúdi Professional League-ben 17 mérkőzésen szerepelt, ahol 2 gólig és szintén 2 gólpasszig jutott.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS