MÚSZ: folytatás régi-új, nagyszerű partnerekkel

A Magyar Úszás Napján sajtótájékoztató keretében újították meg a Magyar Úszó Szövetség és a Porsche Hungaria, valamint az Arena Magyarország közötti szerződést, illetve bejelentették, a Magyar Telekom továbbra is elkötelezett támogatója a sportágnak.

Az eseményt záró sajtótájékoztatón először Bóka István, Balatonfüred polgármestere értékelte a Magyar Úszás Napját. ,,Nagy tisztesség városunk számára, hogy mi lehettünk ennek a csodálatos napnak a kiemelt házigazdái. Hatalmas jelentőségű ez az esemény, és őszintén remélem, ismét méltó házigazdái voltunk a Magyar Úszás Napjának. Balatonfüreden a sport és a kultúra mindig is otthon érezheti magát, ezt talán ma is sikerült bebizonyítanunk.”

Facskó István, a Samsung Magyarország elnök-vezérigazgatója szintén rendkívül elégedett volt: ,,Örömmel vállaltuk másodszor is ennek az eseménynek a támogatását, és úgy gondoljuk, a Samsung Olimpiai Úszófesztivál ismét nagy siker volt, Hosszú Katinkának pedig külön gratulálok a tíz kilométeres táv teljesítéséhez” – mondta mosolyogva a Samsung magyarországi vezetője, aki egyébként a családjával maga is leúszta az úszófesztivál 2021 méteres távját.

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke Bóka Istvánnak, Facskó Istvánnak, továbbá a Riskó Géza vezette Magyar Televízió csapatának megköszönte, hogy ismét egy ilyen fantasztikus rendezvényt sikerült szervezni, közvetíteni a Magyar Úszás Napja alkalmából. ,,Már alig várjuk, hogy visszatérjünk 2015-ben” – tette hozzá a szövetség vezetője.

Ezután a MÚSZ és három, hosszú évek óta a sportág mellett álló partner együttműködésének megerősítése volt soron. Eppel János, a Porsche Hungária Kft. ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy immáron nem csupán a szövetséget és a kiválasztott versenyzőket támogatják (Cseh Lászlót hosszú idő óta, Hosszú Katinkát az utóbbi esztendőben), de az úszó utánpótlást is, hiszen egy pályázatot elnyerve hét busszal járulnak hozzá a Jövő Bajnokai program sikeréhez.

Hosszú Katinka az úszók nevében köszönte meg azt, hogy a cég mellettük áll, mint mondta, ,,az Audimmal mindig, mindenhová gyorsan odaérek – és hát ezen a tíz kilométeren is könnyebb lett volna végigmenni a csodálatos autómmal…”

Rózsa Iván, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy az immár csaknem két évtizedre nyúló partneri viszonyból mindkét fél igen sokat profitált, és a cég, ahogy a múlt nagy eseményein, a jövőben is az úszók mögött kíván állni telekommunikációs partnerként – majd a gyors autókra rímelve megjegyezte: ,,a magunk részéről a gyors hálózattal kívánunk hozzájárulni a mindennapok sikereihez.”

Cseh László a sportág és a maga nevében köszönte meg az eddigi támogatást, mint mondta, a Telekom folyamatosan kitartott az úszók mellett, a nehezebb és a sikeresebb időszakokban egyaránt.

A gyorsaság témakörénél maradva, az úszók sebességéhez nélkülözhetetlen, minőségi felszereléseket időtlen idők óta az Arena szállítja a magyar versenyzőknek. Szabó Tünde, a MÚSZ főtitkára – úgy is, mint anno a termékek viselője – kiemelte, hogy az Arena Magyarország, valamint a cég nemzetközi központja egyaránt szoros kapcsolatokat ápol a magyar szövetséggel és úszóinkkal, és gyakorlatilag nincs olyan kérés, ami teljesítetlen maradna.

Kisteleki István, az Arena Magyarország ügyvezető igazgatója először is leszögezte, büszke arra, hogy az Arena a magyar úszósport legrégibb támogatója, majd szólt arról, nagy büszkeség, hogy a magyar világklasszisok az ő szereléseikben érik el fantasztikus sikereiket, végül megköszönte a lehetőséget, hogy immár a Jövő Bajnokai programban résztvevő fiatalokat is az Arena öltözteti sárgába tetőtől talpig, s remélte, a fiatalok is Arena-függők lesznek.

Gyurta Dániel egy személyes élménnyel kezdte, mondván, annak idején együtt kezdett úszni Kisteleki István egyik lányával, így a személyes kapcsolat már meglehetősen régi – s mint elárulta, akkoriban nem gondolta volna, hogy egyszer az Arena elitcsapatának kiválasztottja lesz. Mára ez valósággá vált, így Dani mindig az elsők között kapja meg a cég újabb és újabb fejlesztésű csúcstermékeit.

És ha már a gyorsaság végigfutott vezérfonalként: befejezésként Zoób Kati divattervező szólt arról, hogy amikor megkapta Gyárfás Tamástól a felkérést a 2021-es vb promóciójában közreműködő hölgyek ruháinak megtervezésére, arra gondolt, van ideje bőven – mígnem kiderült, az esemény népszerűsítése már most megkezdődik, azaz gyorsan kell valami szépet és egyedit alkotni; mindenesetre a többség láthatta, hogy a kiváló divattervező rövid idő alatt is csodálatosat alkotott!

 

Fotó: Isza Ferenc

 

 

 

A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.

Megosztás:
Share: