MÚSZ: Gyárfás-Budai találkozó lesz az úszó Eb elszámolási ügyében

image

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke és Budai Gyula elszámolási kormánybiztos a jövő hét közepén személyes találkozón tisztázza a 2010-es úszó Európa-bajnokság pénzügyeivel kapcsolatban felmerült kérdéseket.

    Erről a felek azt követően állapodtak meg pénteken, hogy a kormánybiztos a Duna Televízió Hattól nyolcig című reggeli műsorában így nyilatkozott: "Gyárfás Tamásnak is azt tudom javasolni, hogy amennyiben gondja és problémája van, akkor nagyon nagy szeretettel várom a kormánybiztosi hivatalba".
    A műsorban Budai Gyula hozzátette: az úszószövetség elnöke szerint ő olyan százmilliókat követel rajta, amit meg sem kapott a szövetség.
    A Magyar Úszó Szövetség elnöke – amint azt az MTI-vel tudatta – az elhangzottak alapján megkereste a kormánybiztost, aki megerősítette szándékát, hogy a jövő hét közepén személyesen tisztázzák a felmerült kérdéseket.
    Budai Gyula szerdán jelentette be, hogy Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottsága elnökének felkérésére vizsgálatot indított a MÚSZ ellen. Az ügy előzménye, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) február 2-án jelezte, szabálytalanságokat állapított meg a MÚSZ-nál a tavalyi, margitszigeti Európa-bajnokság költségvetési támogatásának felhasználását illetően.