Műugró Ob: Az ifiknél és a masters korosztályban is szép eredmények születtek

Augusztus utolsó hétvégéjén rendezték meg a Műugró Országos Bajnokságot ifi és masters kategóriában. A szép eredmények mellett, kiemelkedő teljesítmények is születtek.

2015muugroob01

Viledások (balról Tatarek Csenge HUVK SE, Sándor Petra PSE, Nagy Eszter LSzSE, hátul Varga Donát RLSE és Gacs Barnabás BVSC, előttük Erdei Róza Kata RLSE, az első sorban balról Weis Emma PSE, Hnathyszyn Vanda PSE és Skobeleva Alisa RLSE.)

A felnőtt Ob-t már májusban megrendezték, így egy héttel ezelőtt az ifiken és a masterseken volt a sor

A fiataloknál szép teljesítmények születtek elég csak a C-korosztályra (12-13 évesekre) gondolnunk, ahol  Hnathyszyn Vanda PSE, és a D-korosztályban (10-11 évesek,) Skobeleva Alisa minden magasságon nyert!

A szövetség külön jutalmazta azokat, aki a korosztályában mind három számban elindult. Továbbá aki legalább két számból indult a saját korosztályában, de még kettőből felversenyzett a következő korosztályba, a nagyképen ők láthatók, különleges törlőkedővel.

Kiemelkedő eredményt ért el Varga Donát az RLSE versenyzője, aki a korosztályában (B, 14-15 évesek) mindhárom számot megnyerte, majd a következő korosztályban is szerzett egy arany, egy ezüst és egy bronzérmet. Sándor Petra is brillírozott, a PSE versenyzője korosztályában (B, 14-15 évesek) megnyerte az 1 és a 3 métert, toronyban 2. lett, továbbá szinkronban és az A 1 méteren is aranyat nyert.

2015mmugroobvandorkupa2
A vándorserleget az Ifi Ob eredményei alapján a legjobb ifi műugró, Ligárt Ábel HUVK, és a legjobb toronyugró, Varga Donát RLSE kapta.

A Masters korosztályban Schaller István tarolt, hiszen a férfi 3, és 1 métert is megnyerte.

Országos bajnokság eredmények:

Ifi korosztály:

D-korosztály (lány, torony):
1. Szkobeljeva Alisza (2004) — RLSE 92,50 pont
2. Veisz Emma (2005) — Pénzügyőr 79,10 pont

C-korosztály lány, torony:
1.  Hnatyszyn Vanda (2002) — Pénzügyőr 168,70 pont

B-korosztály,fiú 1 méter
1. Varga Donát (2000) — RLSE 284,35 pont
2. Gacs Barnabás (2000) — BVSC 271,40 pont
3. Lengyel Lénárd (2000) — HUVK 242,85 pont
4. Hunyady Máté Manó (2001) — RLSE 237,85 pont

B-korosztály, lány 1 méter
1. 230,35 Sándor Petra (2000) — Pénzügyőr
2. 226,25 Erdei Róza Kata (2001) — RLSE
3. 223,55 Tatarek Csenge (2001) — HUVK
4. 211,00 Halmos Zita (2001) — Lunda SE
5. 206,65 Nagy Eszter (2002) — Lunda SE

A-korosztály, fiú 1 méter
1  Ligárt Ábel (1998) — HUVK 328,20 pont
2  Varga Donát (2000) — RLSE 315,00 pont
3  Gacs Barnabás (2000) — BVSC 309,85 pont
4  Lengyel Lénárd (2000) — HUVK 278,85 pont

A-korosztály, lány 1 méter
1.  Sándor Petra (2000) — Pénzügyőr 272,50 pont
2.  Tatarek Csenge (2001) — HUVK 216,15 pont
3.  Juhász Maja (1998) — BVSC 182,55 pont

D-korosztály, lány 3 méter
1. Szkobeljeva Alisza (2004) — RLSE 115,30 pont
2. Kun Patricia (2004) — Lunda SE 104,45 pont
3. Veisz Emma (2005) — Pénzügyőr 103,55 pont
4. Jenei Kata (2005) — RLSE 87,85 pont
5. Mezőszentgyörgyi Dorka (2004) — Pénzügyőr 80,20 pont

C-korosztály, fiú 3 méter
1. Veisz Ábel (2003) — Pénzügyőr 194,55 pont

C-korosztály, lány 3 méter
1. Hnatyszyn Vanda (2002) — Pénzügyőr 221,75pont
2. Hais Dorottya (2003) — HUVK 209,05 pont
3. Nagy Eszter (2002) — Lunda SE 187,80 pont
4. Jászonyi Júlia (2003) — Lunda SE 183,75 pont
5. Böröndi Pálma (2003) — Lunda SE 178,35 pont
6. Csóri Dorka (2003) — BVSC 169,35 pont

B-korosztály, fiú torony
1.  Varga Donát (2000) — RLSE 290,90 pont

B-korosztály, lány torony
1.  Erdei Róza Kata (2001) — RLSE 199,15 pont
2.  Sándor Petra (2000) — Pénzügyőr 183,65 pont

A-korosztály fiú torony
1.  Varga Donát (2000) — RLSE 315,55 pont

D-korosztály fiú 1 méter
1.  Rajnai Róbert (2004) — HUVK 122,85 pont

D-korosztály. lány 1 méter
1.  Szkobeljeva Alisza (2004) — RLSE 132,15 pont
2.  Veisz Emma (2005) — Pénzügyőr 126,35 pont
3.  Kun Patricia (2004) — Lunda SE 120,00 pont
4.  Jenei Kata (2005) — RLSE 105,85 pont
5.  Mezőszentgyörgyi Dorka (2004) — Pénzügyőr 105,15 pont
6.  Kun Boglárka (2006) — Lunda SE 88,80 pont
7.  Debrei Vivien (2006) — HUVK 81,35 pont
8.  Tamás Fanny (2005) — RLSE 72,05 pont

C-korosztály fiú 1 méter
1.  Veisz Ábel (2003) — Pénzügyőr 173,50 pont

C lány 1 méter
1. Hnatyszyn Vanda (2002) — Pénzügyőr 196,35 pont
2. Nagy Eszter (2002) — Lunda SE 186,80 pont
3. Hais Dorottya (2003) — HUVK 183,45 pont
4. Jászonyi Júlia (2003) — Lunda SE 166,75 pont
5.  Csóri Dorka (2003) — BVSC 164,50 pont
6.  Böröndi Pálma (2003) — Lunda SE 160,75 pont
7.  Seregi Laura (2003) — RLSE 141,40 pont
8.  Huszti Anna (2002) — HUVK 139,55 pont
9.  Katona Dóra (2003) — RLSE 130,80 pont

B-korosztály, fiú 3 méter
1.  Varga Donát (2000) — RLSE 305,15 pont
2.  Gacs Barnabás (2000) — BVSC 285,75 pont
3.  Lengyel Lénárd (2000) — HUVK 281,10 pont
4.  Hunyady Máté Manó (2001) — RLSE 248,15 pont

B-korosztály, lány 3 méter
1.  Tatarek Csenge (2001) — HUVK 253,90 pont
2.  Sándor Petra (2000) — Pénzügyőr 233,75 pont
3.  Nagy Eszter (2002) — Lunda SE 219,95 pont
4.  Erdei Róza Kata (2001) — RLSE 219,00 pont

A-korosztály, fiú 3 méter
1. Ligárt Ábel (1998) — HUVK 382,45 pont
2.  Gacs Barnabás (2000) — BVSC 338,00 pont
3.  Varga Donát (2000) — RLSE 336,45 pont

A-korosztály, lány 3 méter
1.  Tatarek Csenge (2001) — HUVK 289,45 pont

A/B-korosztály, lány szinkron 3 méter
1.  Sándor Petra (2000) + Tatarek Csenge (2001) — Pénzügyőr + HUVK 196,98 pont
2.  Hais Dorottya (2003) + Hnatyszyn Vanda (2002) — HUVK +
Pénzügyőr 180,96 pont
3.  Erdei Róza Kata (2001) + Nagy Eszter (2002) — RLSE + Lunda SE 174,12 pont

Masters férfi 3 méter
1.  Schaller István (1970) — RLSE 154,90 pont
2.  dr. Kormos János (1957) — RLSE 137,20 pont
3.  Benkó Tamás (1975) — RLSE 122,25 pont
4.  Dr. Slégel Péter (1958) — RLSE 118,05 pont

Masters, női 3 méter
1.  Pálfi Mariana (1959) — Szolnok HSE 181,20 pont
2.  Mayerné Szini Orsolya (1983) — RLSE 144,90 pont
3.  Tihanyi Eszter (1979) — RLSE 135,00 pont

Masters, férfi szinkron 3 méter
1.  dr. Kormos János (1957) + Dr. Slégel Péter (1958) — RLSE 119,85 pont

Masters, női szinkron 3 méter
1. Mayerné Szini Orsolya (1983) + Tihanyi Eszter (1979) — RLSE 123,54 pont

Masters 1, férfi 1 méter
1.  Schaller István (1970) — RLSE 212,50 pont
2.  Benkó Tamás (1975) — RLSE 155,70 pont
3.  Kosztor Attila — RLSE 133,85 pont

Masters, 1 női 1 méter
1  Tihanyi Eszter (1979) — RLSE 159,35 pont
2 Mayerné Szini Orsolya (1983) — RLSE 150,95 pont
3  Sipos-Stefanek Bernadett (1973) — RLSE 109,60 pont

Masters 2 férfi 1 méter
1.  dr. Kormos János (1957) — RLSE 141,20 pont
2.  Dr. Slégel Péter (1958) — RLSE 137,65 pont
3.  dr. Orczán Zsolt (1950) — RLSE 96,50 pont

Masters 2 női 1 méter
1.  Pálfi Mariana (1959) — Szolnok HSE 165,75 pont
2.  Haász Magdolna (1945) — RLSE 98,65 pont

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS