Nagy Ádám visszatérhet Olaszországba – ez a klub vinné

Az olasz Calciomercato szerint a Serie B-ben szereplő Pisa hamarosan bejelentheti egy külföldi válogatott középpályás érkezését, a kiszemelt pedig nem más, mint az angol másodosztályú Bristol City magyar játékosa, Nagy Ádám.

A csakfoci.hu megkeresésére az 51-szeres magyar válogatott és kétszeres Eb-résztvevő Nagy Ádámot képviselő CMG menedzseriroda társtulajdonosa, Kövesdi Viktor megerősítette, hogy a 26 éves középpályás valóban visszatérhet az olasz labdarúgásba, ahol 2016 és 2019 nyara között már eltöltött három évet.

Valóban kitartóan érdeklődik az olasz csapat és már megtörtént a kapcsolatfelvétel a két klub között is. Napokon belül eldől, hogy van-e realitása a váltásnak, és hogy sikerül-e minden részletben megegyezni

– mondta honlapunknak Kövesdi Viktor.

Az eredetileg 1909-ben alapított (majd később kétszer is újraalapított) és kék-feketében játszó AC Pisa győzelemmel rajtolt a Serie B-ben, a nyáron pedig komoly átalakuláson esett át. A Juventusbol érkezett ambiciózus sportigazgatóként az a Claudio Chiellini, aki korábban ikertestvére, az olasz fociikon, Giorgio Chiellini ügynöke volt, majd hosszú éveken át a torinóiak utánpótlásánál dolgozott, és most a Pisa csábította el onnan.

Olasz lapok egyébként úgy tudják, hogy Nagy Ádám átigazolását kifejezetten Chiellini szorgalmazza.

Folytatódott a magyar légiósok parádéja: Vida Kristopher pazar gólja pontot ért – videó