Nagy bejelentések Egerben – Alakul a jövő csapata

Eger201801

A hevesiek már a következő szezon csapatát, készít, amelyben lesz változás az ideihez képest. 

Eger201801

Fotó: Szolnoki VSC / facebook

Aktív már most a piac, már ami a következő idényt illeti. Az egri klub sem tétlenkedik, már ami a bejelentéseket illeti.

A klub hivatalos honlapja számolt be a következő szezont érintő változásokról.

Az biztos, hogy továbbra is Dabrowski Norbert maradt a csapat edzője, mint ahogy az is, hogy Hosnyánszky Norbert, Decker ádám és Angelosz Vlahopulosz marad a csapatnál. Egy érkezőről is beszámolt a klub, hiszen VAlics Bence hazatér Amerikából, így a Miskolc után újra magyar csapatban fog védeni az egyébként egri nevelés.
Valóban nagy örömünkre szolgál, hogy sikerült megegyeznünk a közös folytatásról Valics Bencével, mert mindig jó érzés, amikor olyan emberek térnek vissza, akik egykoron innen indultak – reagált az igazolásra az Egri Vízilabda Klub ügyvezető-elnöke, Bárány Attila.

Hozzátette: Elsőként mégis Dabrowski Norbert személyét említeném meg, hiszen vezetőedzőnk remek és eredményes munkát folytatott az elmúlt években, akinek irányításával a közös folytatás során is hasonlóan szép időszakban reménykedhetünk. El kell mondanom a három említett játékosról, nagyon fontosnak tartottuk, hogy ideje korán megállapodjunk, hiszen komoly értékei az egri vízilabdának. Természetesen a keret többi tagjával is folyamatosak az egyeztetések, hiszen azon vagyunk, hogy a csapat gerince mindenképp egyben maradjon. Fontosnak tartottuk, hogy a már hosszabbítottak, illetve az eddigi egyetlen érkező személyét bejelentsük, hiszen olyan embereket sikerült megnyernünk a közös folytatásra, aki mind szakmailag, mind emberileg nagyon fontosak klubunk filozófiáját illetően – fejezte be a Bárány Attila.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS