Nagy bevételt hozott a milánói derbi

Olasz sajtóhírek szerint jelentős összeg ütötte a Milan markát a 240. milánói derbin.

Közel 57 ezer néző látogatott ki a San Siróba a vasárnap esti Milan-Inter mérkőzésen. Legutóbb másfél évvel ezelőtt, 2020 februárjában volt ilyen nagy létszámú közönség egy Inter-Milan rangadón még a járvány kitörése és a stadionbezárások előtt.

Az idei szezonban a Milan hazai mérkőzéseire összesen 227 ezren váltottak jegyet 6 meccsen, ami közel 38 ezres átlagnézőszámnak felel meg. Ez a második legmagasabb szám a Serie A-ban az Inter (40 ezer) után, megelőzve az AS Romát (36 ezer).

A La Gazzetta dello Sport tájékoztatása szerint a Milan közel 5 millió eurós bevételt generált az Inter elleni mérkőzésen a jegyértékesítésekből és az egyéb bevételekből. A meccs pontos bevétele 4,84 millió euró volt, ami nagyon jónak számít a stadion megengedett 75 százalékos kihasználása mellett.

Hét mérkőzés van hátra a szezon első feléből és az előző idénybeli TOP 6 helyezett közül már csak a Napolival játszik Stefano Pioli együttese. Az eddigi mérleg a rangadókon 5 meccsen 3 győzelem és 2 döntetlen, valamint 15-ből 11 szerzett pont.