Nagy csaták a veszprémi kulisszák mögött

Zovko Zdravko, 440Zdravko Zovko is a jelöltek között van (Fotó: jochapress.hu)

Miközben minden bizonnyal lázas sietséggel folyik a fejvadászat az MVM Veszprém kézilabda csapata háza táján, a jochapress.hu még néhány gondolatot papírra vet az ott kialakult edzőkérdésről és annak kezeléséről.

Miután túl sok helyen napvilágot látott, kér lenne vitatni: a játékosként világklasszis Carlos Ortega ehhez a csapathoz kellő edzői gyakorlattal nem rendelkezve, a Veszprémbe 2012-ben érkezett spanyol csoport tagjaként, „csomagban” érkezett. Nem nehéz kitalálni, ki volt, aki leginkább ragaszkodott Ortega jöveteléhez, akit azután három évig a legénység egyre nagyobb sikerek közepette a hátán cipelt.

A nyári, sikeres előkészítő tornák után elég volt két mérkőzés és a vezetőség hirtelen rájött, hogy mégsem Ortega a nyerő. A szakember legnagyobb hibája a szinte beteges ragaszkodás honfitársa, Chema játékához, ami a lengyel Plock elleni döntetlennel bukásához is vezetett.

Ahogy nagy csapatoknál lenni szokott, edzőváltás esetén nagy és még nagyobb nevekben gondolkodik a vezérkar. Pedig lehet, hogy legjobban akkor járnának, ha a másodedző Xavi Sabaté mellett döntenek. Ezt a lehetőséget csak megerősítették a szombaton látottak. Sabaté ugyanis kimondottan szimpatikus volt. Emberileg azzal, hogy magyarul nyilatkozott a meccs előtt, ami persze csak egy gesztus, de mindenképpen pozitív méltatást érdemel. Más külföldi szakemberek erre három, vagy még több év után sem hajlandóak…

A mérkőzésen történtek is mellette szólnak. Volt ereje pihentetni Chemát, ezzel egyidejűleg Lékai és Palmarsson játéklehetőséghez jutott, amit alapvetően mindketten megháláltak. Az együttes végig jól játszott, ráadásul az első félidőben Nagy László kiemelkedőt nyújtott. Ilic és Nilsson pedig végig átlag fölött produkált.

Az eddigi másodedző mellett szólna az a nem megvetendő tény is, hogy három éve együtt élt a csapattal, így mindenkit jól ismer, ami óriási előny lehetne az ő kinevezése esetén. A Veszprém ugyanis nem ér rá túl sokat kísérletezni, mert sokkal nagyobb céljai vannak – reálisan -, amelyek megvalósítása folyamatos győzelmi kényszerrel jár együtt.

A kérdés most az: a józan ész diktálta megoldási lehetőség és a nagy nevek bűvölete közül ki és mi kerekedik felül Veszprémben?

Forrás: www.jochapress.hu – RSS