Egyéb

Nagy Konrád az olimpiáig Kanadában készül


A gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs időszaka csak 2017. július 1-én kezdődik, de már egy évvel az olimpia előtt is gőzerővel készülnek, hogy a jövő évi rajtig minél közelebb kerüljenek az egyes távok kvalifikációs szintjeihez.

Még a nemzetközi szövetség, az ISU nem határozta meg az olimpiai szintidőket, de a szocsi olimpikon Nagy Konrád már egy ideje Calgaryban, az Olympic Oval kifogástalan jégfelületén készül az olimpiai előtti évadra.

Ha már lehetősége nyílt profi körülmények között készülni, a szeptember 23-25-i Calgary Fall Classicon megdöntötte Baló Zsolt 2002-ben Salt Lake Cityben felállított 500 m-es rekordját (36.24). Az új csúcs 36.12.

A másik két távon a kanadai válogatott time trialon saját csúcsait hagyta maga mögött, igaz, azok is 2-3 éves csúcsok voltak. 1500 m: 1:45:51 (a korábbi csúcsa – 1:45.69, Salt Lake City, 2013.11.15.) és 3000 m: 3:47.25 (a korábbi csúcsa– 3:49.05, Inzell,2014.10.11.)

„Koni” továbbra is Calgaryban marad, és úgy tervezi, hogy az olimpiáig együtt edz a kanadai válogatottal, hiszen Magyarországon nem tud 400 m-es pályán készülni. Közben azért átruccan európai versenyekre is, de többségében a tengerentúlon marad. A tervek szerint nagyon sok versenyen indul ott, többet között az október 21-23 között rendezendő Olympic Ovalon is. 

Nagy Konrád Szocsiban az olimpián 1500 m-en a 40 fős mezőnyben a 26. helyen végzett. Mivel az olimpia óta fejlődése töretlen, biztosak lehetünk abban, hogy több távon is várhatunk tőle további jó eredményeket, mi több, magyar csúcsokat, és az olimpiai részvétele sem forog majd veszélyben.

(MOB Fotó: Kovács Anikó)

Forrás: www.mob.hu – RSS