Nagy lépést tehet a továbbjutás felé a magyar csapat

noi valogatott01

Sorozatban harmadik hazai mérkőzésére készül a magyar női vízilabda-válogatott a világligában, s az olimpiai bajnoki ezüstérmes spanyolok, valamint a Rióban harmadik oroszok legyőzését követően a hollandok ellen is begyűjtené a három pontot.

noi valogatott01

Bíró Attila együttese éppen a hollandok otthonában kezdte a sorozatot, s úgy kapott ki egy rendkívül szoros mérkőzésen 7-6-ra, hogy egy alaposan megfiatalított kerettel, számos kulcsjátékost nélkülözve ugrott medencébe.
A szakembernek a felkészülést illetően most kifejezetten nehéz dolga van, ugyanis csak nyolc játékossal tudott gyakorolni a margitszigeti Hajós Uszodában, mivel az UVSE és a Dunaújváros még szombaton az Euroliga negyeddöntős párharcainak első felvonásában lesz érdekelt.

“Tekintettel arra, hogy szombaton az UVSE és a Dunaújváros egyaránt Euroliga-negyeddöntőt játszik, ezúttal a világligára szokottnál később, vasárnap jelölöm ki a csapatot. A két klub játékosaira addig értelemszerűen nem számíthatok, a többieknek viszont hasznos edzéseket tarthatunk. Az egyéni képzés kerül előtérbe, teszteket végzünk, taktikai elemeket beszélünk át” – fogalmazott Bíró Attila szövetségi kapitány, aki kiválasztott játékosaival pénteken délelőtt az UVSE ellen fór-hátrányt gyakoroltatott.

A BVSC-ből Gyöngyössy Anikó, Leimeter Dóra, Kuna Szonja, Máté Zsuzsanna, az FTC-ből Kasó Orsolya és Kövesdi Vivien, a Szentesből Lekrinszki Gina edz együtt szombatig. A kapitány számított volna Hertzka Orsolya (BVSC), Farkas Tamara (BVSC) és Rybanska Natasa (Szentes) játékára is, ám ők betegség miatt nem állhattak rendelkezésre, így az ifiktől “átrendelt” 17 esztendős Kudella Panna (Szentes) is válogatott sapkát húzhatott a fejére.

A hétfői mérkőzés kulcsfontosságú lehet, egy rendes játékidőben aratott győzelemmel hatalmas lépést tenne a válogatott a továbbjutás felé, mivel ez esetben két fordulóval a vége előtt hat pont lenne az előnye a csoportnegyedik hollandokkal szemben, s az első három jut a nyolcas döntőben, amelyet várhatóan Kínában rendeznek.

A női világliga európai selejtezőjének további programja:
4. forduló: 2018. február 27.: Magyarország-Hollandia, Oroszország-Spanyolország
5. forduló: 2018. március 27.: Spanyolország-Magyarország, Hollandia-Oroszország
6. forduló: 2018. május 1.: Oroszország-Magyarország, Spanyolország-Hollandia

Az állás: 1. Spanyolország 6 pont (29-26), 2. Magyarország 6 pont (28-25), 3. Oroszország 3 pont (26-27), 4. Hollandia 3 pont (21-26)

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS