Nagy meccs lesz Belgrádban!

gocic-nikic

A szerbek csütörtökön nagy dobásra készülnek. 

gocic-nikic

Méltó búcsút vesznek a két klasszistól (Fotó: A. Dimitrijevics)

Mint ismeretes Zsivko Gocics és Slobodan Nikics a riói olimpia után visszavonult a válogatottól. Az ötkarikás bajnokok azonban még egyszer felhúzhatják a válogatott sapkát, hiszen december 23-án Belgrádban búcsúztatják őket.

A két sztár a 15 éves válogatottságuk során 55 érmet szereztek. Zsivko Gocics 362 mérkőzésen játszott, 207 gólt lőtt és 26 medáliát nyert, míg Slobodan Nikics 355 találkozón, 354 találatot szerzett valamint 29 érmet nyert, utóbbi rekordnak számít.

Természetesen izgulok és persze örülök is. Ott lesz Boba és a játékostársaim valamint vízilabdabarátok. Minden bizonnyal egy emlékezetes nap lesz. – nyilatkozta Gocics a szerb szövetség hivatalos oldalának.

Az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok szerb válogatottnak a világválogatott névre keresztelt csapat lesz az ellenfele, ahol helyet kapott három magyar játékos is: Varga Dániel, Varga Dénes és Madaras Norbert.

A világválogatott kerete:

Hrisztosz Afrudakisz (görög), Mladan Janovics, Aleksandar Ivovics, Predrag Jokics, Milos Scepanovics (montengrói), Marko Avramovics, Slobodan Soro (szerb), Paulo Obradovics, Luka Loncsar (horvát), Lukas Seman (szlovák) Varga Dániel Varga Dénes, Kis Gábor, Madaras Norbert.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS