Nagy sorozattal fordul a derbire az Újpest

Az Újpest a mezőny egyetlen csapata, amely nem szenvedett vereséget a legutóbbi hat fordulóban. A Paks élvonalbeli története legsúlyosabb hazai bajnoki vereségét szenvedte el, az eddigi negatív csúcsot a 2007. júliusi, az MTK elleni 1-4 jelentette. A hétvégi bajnoki forduló érdekességei.

ÚJPEST FC–DIÓSGYŐRI VTK 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Bardhi (33.), Diagne (88.), illetve Novothny (53.)

– Az Újpest az első hat fordulóban tíz, a második haton kettő (!), a harmadik haton 16 pontot szerzett. A legutóbbi hatosban öt győzelem és egy döntetlen a mérlege. Az Újpest a mezőny egyetlen csapata, amely nem szenvedett vereséget a legutóbbi hat fordulóban.

– Mbaye Diagne sorozatban hat fordulóban szerzett már gólt. Augusztus 29. óta, ha a lilák egy mérkőzésen szereztek gólt, Diagne volt a gólszerző, vagy az egyik gólszerző.

– Nebojsa Vignjevics együttesének legutóbbi 17 góljából tízet Diagne ért el, hetet pedig a többiek. A támadó tizedik gólja rekord, soha, egyetlen újpesti légiós sem jutott el tíz gólig egy szezonban. S főleg nem az őszi szezon hajrájáig.

– Az Újpest mindössze a harmadik hazai győzelmét aratta 2015 őszén, az OTP Bank Ligában.

– Egy héten belül másodszor ért Diagne az utolsó percekben elért gólja pontot, vagy pontokat a lila-fehéreknek. Felcsúton az egyenlítő, a DVTK ellen a győztes gólt brusztolta ki.

– A Diósgyőr a legutóbbi hat fordulóban nyeretlen maradt.

– Idegenben kilenc meccséből hatot, köztük a legutóbbi hármat elveszítette.

SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Iszlai (73.), illetve Calvente Criado (65.)

– A Haladásnak nem tett jót a válogatott pótselejtezői miatti hosszú szünet: azóta, immár négy mérkőzésen, nyeretlen.

– A szombathelyiek minden vetélytársnál többször játszottak döntetlenre az OTP Bank Liga eddigi 2015-ös őszi mérkőzésein: nyolcszor.

– Mészöly Géza csapata október 24. óta nyeretlen pályaválasztóként, ősszel eddig csak kétszer nyert a Rohonci úton.

– Iszlai Bence az első gólját szerezte az idényben. December ötödikén. A 2014–2015-ös szezonban is csak egy gólig jutott. Azt december 6-án lőtte.

– A Békéscsaba másodszor nem kapott ki idegenbeli mérkőzésen, korábban Felcsúton nyerni tudott.

– Calvente a harmadik gólját szerezte az idényben.

– A Viharsarok lila-fehérjei mind a nyolc eddigi idegenbeli mérkőzésükön kaptak gólt, harmadszor csak egyet.

PUSKÁS AKADÉMIA–BUDAPEST HONVÉD 0-3 (0-2)

Gólszerzők: Prosser (27.), Youla (35.), Kamber (94.)

– A Bp. Honvéd a legutóbbi öt fordulóban csak egyszer kapott ki, a legutóbbi három mérkőzésén veretlen maradt.

– Marco Rossi csapata 11 gólt szerzett eddig vendégként, ebből hetet két mérkőzésen, Békéscsabán és Felcsúton.

– Mindössze harmadszor nem kapott gólt a Bp. Honvéd idegenbeli bajnokin az idényben.

– Prosser Dániel április 5. óta először szerzett bajnoki gólt. Souleymane Youla az ötödik, Djordje Kamber a hatodik góljánál tart az idényben.

– A Puskás Akadémia a szeptember 26-i, a Ferencváros elleni 0-0 óta minden mérkőzésen kapott, s most először nem szerzett gólt a bajnokságban.

– Robert Jarni együttese augusztus 22. óta nyeretlen a Pancho Arénában rendezett bajnoki mérkőzésein.

– A felcsútiak március 8. óta először kaptak ki hazai bajnoki mérkőzésen legalább háromgólos különbséggel. Akkor is a Bp. Honvéd verte meg őket, 4-0-ra.

– A Puskás Akadémia (hat mérkőzésen) még egyetlen pontot sem szerzett a Budapest Honvéd ellen az élvonalban.

MTK BUDAPEST–VASAS 2-1 (1-1)

Gólszerzők: Torghelle (6., 53.), illetve Pavlov (22.)

– A Vasas sorozatban negyedszer kapott ki vendégként – ezúttal otthon, az Illovszky Stadionban.

– Az MTK a legutóbbi kilenc hazai bajnokijából nyolcat megnyert. A legutóbbi négyből hármon megverte soros budapesti ellenfelét, ám kikapott az egyetlen vidékitől, a Haladástól.

– A kék-fehérek 2015-ben egyetlen hazai mérkőzésükön sem kaptak egynél több gólt. (Nem is játszanak már több hazai mérkőzést a mostani esztendőben.)

– Torghelle Sándor szerezte az MTK legutóbbi hat gólját. Szeptember 26-val kezdődően kilenc bajnoki találkozón nyolc gólt ért el.

– A korábbi válogatott csatár az MTK-hoz történt visszatérése, 2014 eleje óta ötödször szerzett két gólt egy bajnoki mérkőzésen.

– Jevgenyij Pavlov, a Vasas csatára a múlt hét mindkét fordulójában a kapuba talált.

– A Vasas a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzését 2-11-es gólkülönbséggel veszítette el.

PAKSI FC–FERENCVÁROS 0-5 (0-1)

Gólszerzők: Lamah (20.), Sesták (56.), Böde (75.), Busai (88.), Varga R. (90.)

– A Ferencváros a 18. fordulóban a 16. győzelmét aratta.

– Dibusz Dénes a kilenc 2015 őszi idegenbeli mérkőzésből haton nem kapott gólt. A Fradi az MTK elleni vereség óta nem kapott gólt.

– Böde Dániel 854 perc után szerzett ismét bajnoki gólt.

– Amióta a kizárás után a második vonalból visszatért a Ferencváros az élvonalba, először szerzett egy mérkőzésen öt játékosa is gólt.

– A Paks tíz veretlenül játszott bajnoki találkozó után szenvedett ismét vereséget a bajnokságban. Akkor is a Ferencváros győzte le.

– Május 16. óta először szenvedett a Paks hazai pályán bajnoki vereséget. Akkor is a Ferencváros győzte le.

– A Paks élvonalbeli története legsúlyosabb hazai bajnoki vereségét szenvedte el, az eddigi negatív csúcsot a 2007. júliusi, az MTK elleni 1-4 jelentette.

DVSC-TEVA–VIDEOTON FC 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Korhut (62.), illetve Gyurcsó (31.), Kovács I. (69.)

– A Videoton FC hat, sorozatban elveszített idegenbeli bajnoki mérkőzés után szerzett ismét pontot, sőt pontokat vendégként.

– Horváth Ferenc irányításával a Vidi eddig hét bajnoki mérkőzésen 15 pontot szerzett. Elődei mérlege az idényben 11 találkozón 12 pont volt.

– Akadt már az idényben olyan győzelme a Videoton FC-nek (a Vasas elleni), amelynél a gólokat Gyurcsó Ádám és Kovács István szerezte.

– Március elseje óta, ha a székesfehérváriak két gólt tudnak szerezni idegenben, megnyerik soros bajnoki találkozójukat.

– A DVSC-Teva a legutóbbi kilenc fordulóban mindössze két győzelmet aratott.

– A Loki pályaválasztóként kilenc mérkőzésen 12 pontot szerzett az őszi idényben.

– Kondás Elemér csapata 2014. szeptember 13. óta mindössze két csapattól kapott hazai pályán (kétszer is) két-két gólt: a Ferencvárostól és a Videoton FC-től.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS