Nagy Tamás már jobban van

image

A DVTK védőjét agyrázkódás miatt kellett lecserélni a Kaposvár ellen.
  
Szentes Lázár irányítása alatt eddig két vereséget tud felmutatni a Diósgyőr, és ez nem túl jó mutató. Múlthét pénteken a Kaposvárhoz látogattak a piros-fehérek, ahol 3-2-ra kaptak ki, pedig kétszer is vezettek. A mérkőzés hajráját már csak az öltözőből hallgatta Nagy Tamás, akit a 71. percben cserélt le Szentes Lázár. A mester nem taktikai okokból változtatott, hanem azért mert a védő agyrázkódást szenvedett, de szerencsére már jól van.
 
„Az első félidőben egy beíveléskor többen ugrottunk fel fejelni és érkezett a kapusunk is és valahonnan egy ütést kaptam a tarkómra” – ecsetelte az esetet Nagy Tamás a dvtk.eu-nak. A védő azt is elmondta, hogy a szünetben a jegelés segített, de a második játékrészben már a hányinger is kerülgette, ezért cserét kért.
 
Állapotával kapcsolatban elárulta Nagy, hogy a hétvégét pihenéssel töltötte, hétfőn a két edzésből csak egyen vett részt, de kedden már teljesen rendben volt. Arról is beszélt a hátvéd, hogy szeretne ott lenni a Győr ellen is a csapatban, de ez persze nem rajta múlik, viszont ha kimarad, akkor az nem a sérülés miatt lesz, mert az már a múlté.
 
A vasárnapi ellenfélről, azaz a Győri ETO-ról az a véleménye Nagynak, hogy egy nagyon erős csapat, de bízik benne, hogy a zöld-fehérek majd épp velük szemben botlanak egyet.
 
Ősszel a Diósgyőr vette el a győriek veretlenségét, és most ismét bravúrra készülnek a miskolciak.