Nagy veszteség a szerbeknek – Két friss olimpiai bajnokuk is visszavonul

zsivko gocics02

A szerbek miután megnyerték az olimpiát két klasszisuk is bejelentette, hogy nem fog többet szerepelni a válogatottban.

zsivko gocics02

A csapat kapitány elköszönt a válogatottól (Fotó: Zimbio)

A friss olimpiai bajnokok már Belrádban meg is ünnepelték húszezer ember előtt fényes győzelmüket. A fiestán az is kiderült, hogy Zsivko Gocics (fenti képünkön) és Slobodan Nikics az olimpiai döntőben húzta fel utoljára a nemzeti sapkát.

A játékosok 33 évesen úgy döntöttek nem vágnak bele még egy négyes ciklusba és a csúcson hagyják abba, ami a válogatott szereplésüket illeti. Gocics ráadásul a csapat kapitánya volt, Nikics pedig az együttes legjobb centere, nem véletlen, hogy beválogattták az olimpia álomcsapatába is, így igen érzékenyen is érintheti a gárdát az ő kiválásuk.

Érdekesség, hogy mindkét játékost láthatjuk az idén a magyar bajnokságban. Gocics már évek óta a Szolnok tagja, viszont Nikics idén fog debütálni az OSC színeiben az OB I-ben.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS