Nagy visszatérő a magyar válogatottba

BiroAttilaMTI012

Bíró Attila szövetségi kapitány szerdán kihirdette a magyar női vízilabda-válogatott keretét a Hollandia elleni, jövő keddi világliga-selejtezőre, a névsorban a tavalyi Európa-bajnokság után ismét szerepel Parkes Rebecca.

BiroAttilaMTI012

“Bíztató, ahogy klubjában, az UVSE-ben a visszatérése után játszott, mind az Euroligában, mind a bajnokságban, de még látszik, hogy közel sincs százszázalékos állapotban” – nyilatkozta a centerről a magyar szövetség honlapján az edző.

Bíró Attila hozzátette, Parkes – aki sérülés és műtét miatt hiányzott tavaly nyár óta – jó úton jár, és remélhetőleg márciusban ismét remek formában lesz.

“A frissesség, a motiváltság érződik rajta, a sorozatterhelést minden bizonnyal még nem bírná, de egy-egy világliga-meccsre már bevethetőnek gondolom. A keretbe meghívtam, aztán majd meglátjuk, kap-e szerepet az Európa-bajnok ellen” – fogalmazott.

A keret vasárnap találkozik, ezen a napon és hétfőn két edzéssel készül a keddi mérkőzésre, amely világliga- és Európa Kupa-selejtező is egyben. A zuglói Laky Károly Uszodában 18.30-kor kezdődő meccsre a szurkolók számára a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az Európa Kupa hatos döntőjét március 29-31. között Torinóban, a világliga nyolcas döntőjét június 4-9. között Budapesten rendezik.

A magyar női válogatott kerete:
kapusok:
Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Magyari Alda (Honvéd), Tóth Eszter (BVSC)

mezőnyjátékosok:
Csabai Dóra (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

A B csoport állása:
1. Olaszország 12, 2. Magyarország 8, 3. Hollandia 4, 4. Franciaország 0

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS