“Nagyon bízom azokban, akik pályára lépnek”

Az olasz bajnokság 22. fordulójában a Milan hazai pályán fogadja a Speziát, amely a legutóbbi két idegenbeli mérkőzésén győzni tudott. Stefano Pioli megfelelő hozzáállást vár el a csapattól és beszélt a mercatóról, a hiányzókról, Ante Rebic állapotáról, Fikayo Tomori sérüléséről illetve a San Siro talajáról is.

A HOZZÁÁLLÁSRÓL
“Csapatként kell játszanunk a megfelelő összeállítással, mert ez egy nehéz mérkőzés lesz egy olyan csapattal szemben, amely a legutóbbi két idegenbeli mérkőzését is úgy nyerte meg, hogy nem kapott gólt. Szilárd játéktervre és egyértelmű stratégiára lesz szükségünk. Felkészültünk arra, hogy a mérkőzés első percétől az utolsóig jól teljesítsünk. Mindig bizonyítjuk, hogy egy intelligens csapat vagyunk, amely mindig vállalja a felelősséget. Bár a felkészültségünk messze nem volt ideális a legutóbbi Genoa elleni mérkőzésünk miatt, de tudjuk, hogy milyen fontos, hogy a megfelelő hozzáállással lépjünk pályára a Spezia ellen.”

AZ ÁTIGAZOLÁSI IDŐSZAKRÓL
“Közös stratégiánk van, nem akarunk felesleges nehézségeket okozni saját magunknak. Szeretnénk egy olyan játékost, aki javít a csapat minőségén a pályán. Sok játékos van, aki segíthet nekünk. Kalulu és Gabbia is bizonyították, hogy készen állnak és megbízható játékosok ezeken a nehéz mérkőzéseken. Ha képesek megragadni a lehgetőséget, akkor a csapat készen fog állni.”

A SZÉLJÁTÉKRÓL
“A bal oldalon Theóval, Rafával és Antéval nagyon erősek vagyunk, de most már az ellenfeleink jobban ismernek minket. Theo nagyon hamar egy kiforrott játékossá vált és megfogadja az edzőinek a tanácsait. Nagyon sok lehetőségünk van, amelyekkel előrébb léphetünk. Mindegyikőjük rohamosan fejlődik, de még mindig tudnak jobban teljesíteni. Emellett a jobb oldalon nagyon jól állunk a szélsővédőinkkel, valamint Saelemaekersszel és Messiasszal. Eleinte Florenzi a sérülése előtt előrébb játszott, de tudjuk, hogy szélsővédő poszton is jól szerepel. Nagyon intelligens, rugalmas és tudatos játékos védekezésben illetve támadásban is.”

REBIC ÁLLAPOTÁRÓL
“Anténak jelentős gondjai voltak és két hónapig nem lépett pályára, így időre van szüksége, hogy újra megtalálja a legjobb formáját. Ez nem sok idő lesz, de mindenesetre türelmesnek kell maradnia.”

A SAN SIRO GYEPÉNEK ÁLLAPOTÁRÓL
“Az évnek ebben a szakaszában a pályák nincsenek mindig a legjobb állapotban, de az is igaz, hogy nagy igénybevételnek van kitéve a San Siro gyepszőnyege. Nem gondolom, hogy Tomori sérülése a talajnak tudható be. A pálya minden bizonnyal javulni fog a szünet után és reméljük, hogy jobb állapotban lesz, amelyen gyorsabban tudjuk járatni a labdát.”

TOMORIRÓL
“Ha Fikayón múlna, akkor már a Spezia ellen játszana, de nagyon fontos, hogy minden a terv szerint alakuljon. Nem túl súlyos, most először van ilyen sérülése. Egyelőre azt gondolom, hogy még korai lenne megmondani, hogy három vagy négy hét múlva térhet-e vissza.”

A JÁTÉKOSOKRÓL
“Pellegri keményen dolgozik, hogy visszatérhessen és a helyzete javulni fog. Remélhetőleg a januári szünet után visszakapjuk. Van kvalitása, de az elmúlt hónapokban nem játszott eleget ahhoz, hogy megítélhessük őt. A Milan bármelyik játékosát nélkülözni tudja, mert a csapat nem kizárólag az egyénektől függ. Brahim Diaz nagyon jól kezdte a szezont és azon van, hogy bizonyítson. A csapaton belüli hierarchiák a játékosokon múlnak, hiszen mindenkinek magasan kell tartania a színvonalat. Az előző meccsekhez képest Calabria és Castillejo is visszatér a keretbe, de ezúttal nem lesz Tonali és Tomori.”

A HIÁNYZÓKRÓL
“Nagyon bízom azokban, akik pályára lépnek. Egyértelmű, hogy bizonyos posztokon nehézségekbe ütközhetünk, de mentálisan és fizikálisan is készen fogunk állni. Tisztában vagyunk a képességeinkkel és magabiztosan fogunk játszani.”