Éjfélre jár, de Dévai Boglárka újból és újból interjút ad – hiába, egy friss Európa-bajnoki aranyérmes tornászra sokan kíváncsiak. A glasgow-i Európa-bajnokság után az ugrás kontinensbajnoka beszélt nekünk meglehetősen eseménydús évéről, az előtte álló világbajnokságról, no meg arról is, hogy a testnevelés érettségi még egy klasszis sportolónak sem feltétlenül sétagalopp…
– Az látszott a kamerák által mutatott reakciókból is, hogy elképesztő feszültség szabadult fel mindnyájatokból, mikor kikerült a nagy eredményjelzőre a végeredmény. Meddig működik egy ilyen győzelem után az adrenalin?
– Az alvással voltak gondjaim, konkrétan egyáltalán nem aludtam. Már a döntő előtt sem tudtam aludni, mert akkor az ugrásaimon pörgött az agyam, de ez máskor is ugyanígy szokott történni. Én képtelen vagyok úgy lefeküdni verseny előtt, hogy na jó, most én alszom, és nem is gondolok az elkövetkező versenyre. Most ráadásul még a verseny után sem tudtam aludni, egyszerűen nem tudtam feldolgozni, ami történt, azt, hogy Európa-bajnok vagyok – fantasztikusan jó érzés így is, hogy még nem tudtam felfogni, hát még milyen lesz, amikor tényleg felfogom!
– Mennyire segít egy ilyen kiélezett helyzetben, hogy van körülötted egy jó csapat és támogat?
– Úgy érzem, nagyon jó csapattal voltunk kint az Eb-n. Összetartottunk, segítettük egymást a legvégéig, az utolsó pillanatig, szurkoltunk egymásnak. A csapatdöntőt is nagyon-nagyon élveztem, és öröm volt, hogy idáig el tudtunk jutni.
– Nyolc tizeddel nehezebb a mostani első ugrásod az előző idényben bemutatottnál. Ez jókora különbség a nehézségben – van benned félelem, amikor új ugrást gyakorolsz?
– Persze, hogy van. A második ugrásnál is, amit versenyeken már három éve csinálok, mindig van bennem egy kis félsz, hiszen olyan ugrásokról beszélünk, amik nem a könnyebbek közé tartoznak. Mondhatom, hogy itt tényleg centiken múlik minden. Ha közel jön fél centivel a sasszé, már nem lesz jó az ugrás, bármikor lehet rontani. Nagyon pici rontásnak súlyos következményei lehetnek.
– Van Dévai Boglárka előtt példakép a tornaéletben?
– Rengeteg van, és mindenkitől különböző dolgokat lehet eltanulni. Csodálom az amerikai tornászokat a dinamikájuk miatt, az oroszokat a szépségük, a kecsességük miatt, így szépen össze lehetne rakni a különböző országokból a példákat. Itt Szombathelyen nekem Csillag Tünde volt a példakép, akivel évekig együtt tornáztam. Ő volt az utolsó, akivel beszéltem a döntő előtt, és annyit üzent a beszélgetés végén: „Veled vagyok, Bogi!” Ez aztán a fejemben járt végig, amikor bevonultunk a döntőre.
– Egy hét pihenő következik. Mennyire lesz nehéz utána visszamenni a terembe?
– Nem lesz nehéz egyáltalán, ez az eredmény adott egy lökést, és ez segít. Nem volt pihenőnk egész nyáron a versenynaptár átalakítása miatt, így most egy pici szünet jól fog esni, jól jön ez az egy hét, de utána jó lesz visszamenni a terembe, mert az aranyérem még több energiát ad.
– Hosszabb pihenő után nehezebb újrakezdeni?
– Ha van egy háromhetes szünet, akkor az első hét teljesen jó, kipihenem magam. A második héten aztán teljesen bezizzenek, nem bírok magammal, mert annyira hiányzik a mozgás az életemből. A harmadik hétre meg már kicsit hozzászokik a szervezetem a pihenéshez. Nekem szerencsére sosem jelentett gondot visszamenni, most meg aztán tényleg egyáltalán nem okoz problémát.
– Milyenek a mezőnyben a visszajelzések a versenynaptár megváltoztatásáról? Azért a tornának van egy hagyományos ritmusa, tavasszal Európa-bajnokság, ősszel világbajnokság, most nagyon közel került a kettő egymáshoz.
– Igazából ennek én nagyon örültem, tökéletesen jött ki, hiszen most voltam utolsó éves a gimnáziumban, így le tudtam érettségizni! Ez nekem jól jött. Azt nem mondom, hogy könnyű volt, mert nehéz volt mindent kezelni: érettségizni, nyelvvizsgázni, felvételizni az egyetemre.
– Hogy tudtad menedzselni ezt a feszített programot? Az érettségin nem feltétlenül érdekli a vizsgabizottságot, hogy Dévai Boglárka éppen Európa-bajnokságra készül… A tornateremben pedig ugyanúgy teljesíteni kell attól még, hogy rengeteg az iskolai elfoglaltság.
– Folyamatosan magántanárokhoz jártam, sőt, testnevelésből emelt szintű érettségit csináltam, és az úszással voltak gondjaim. Így aztán még jártam külön úszásra, atlétikára, úgyhogy ezt mind összerakni elég nehéz feladat volt. Rendre este tízre értem haza, pihenni alig volt időm, de nagyon örülök annak, hogy ezzel a kihívással így meg tudtam birkózni, és sikerült a dolgokat kipipálni.
– Ősszel hazai világkupa, majd világbajnokság, mit vársz a folytatástól?
– Már most izgatott vagyok! Ha sikerül az ugrásaimat bemutatni, méghozzá jobban kivitelezve, mint az Eb-döntőben, akkor nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy ezzel hová tartozom a vb-mezőnyben. Tavaly bokaszalag-sérüléssel lettem 14. a világbajnokságon. Ezért van bennem egy plusz kíváncsiság: ha egészséges leszek, és jól tudok versenyezni, akkor hová sorolnak a bírók?
„ÓRIÁSI CSALÁDI ÖSSZEFOGÁSRA VOLT SZÜKSÉG”
Az érettségivel, nyelvvizsgával, felvételivel, Európa- és világbajnoksággal „megspékelt” év igen nagy terhelést jelent Dévai Boglárkának. Edzőitől, Rácz Gábortól és Vizer Erzsébettől arról érdeklődtünk, hogy mivel tudja a környezete ilyenkor segíteni a sportolót?
„Olyan óriási családi összefogásra volt szükség, hogy az elképesztő. Bámulatos, amit a szülők megtettek Bogiért, Bogi pedig nagyon szeret tornázni. Soha nem ingott még meg, sem ő, sem a szülei. Voltak hullámvölgyek edzőnek, tornásznak, szülőnek egyaránt, de ez a két ember végig kitartott Bogi mellett, ott állt mögötte, szervezte az életét. Ha ők nincsenek, akkor Bogi most nem tart itt. Le a kalappal, minden elismerésem és tiszteletem a szülőké!” – válaszolt Vizer Erzsébet.
