„Nagyon komoly szerződést kínáltak” – a magyar kapus újra aláírt a Premier League élcsapatához

Hétfő délután a hivatalos oldalán jelentette be a West Ham United, hogy

2025 nyaráig meghosszabbították a 19 éves magyar kapus, Hegyi Krisztián szerződését.

Az U21-es válogatott hálóőr 2019-ben került Angliába, ahol a 2021/22-es szezonban tovább folytatta fejlődését, rendszeresen szerepelt a Kalapácsosok U23-as csapatában, összesen pedig 18 alkalommal lépett pályára minden sorozatot figyelembe véve. Hegyi az új szerződés aláírását követően így nyilatkozott a West Ham klubhonlapján:

– Nagyon boldog vagyok, hogy új szerződést írhatok alá a West Ham Uniteddel – kezdte a fiatal magyar játékos. – Alig várom, hogy folytassam az utamat. Otthon érzem magam itt, öt percre lakom az edzőpályától, így ismerem a környéket és nagyon tetszik. London egy igazán jó város, ahol rengeteg mindent lehet csinálni, szóval ez is egy nagy plusz, hogy itt maradjak. Amikor megosztottam a hírt a családommal, természetesen nagyon boldogok voltak. Anyukám és apukám nagyon örültek nekem, és a család többi tagja is. Nagyon hálás vagyok a családomnak. Mindig is mögöttem álltak. Úgy gondolom, hogy ez egy nagy pillanat, egy újabb lépés a karrieremben. Alig várom, hogy a West Hamnél folytassam a pályafutásomat.

Fotó: whufc.com

A kapus hozzátette, szeretne továbbra is keményen dolgozni azon célja elérése érdekében, hogy a David Moyes vezette első csapatban játszhasson a London Stadionban.

– Élvezem ezt a szezont. A tabella élén állunk, nagyon jól megy nekünk. Mi kaptuk a legkevesebb gólt a bajnokságban, szóval védekezésben és csapatként is jól állunk. Remélhetőleg így folytatjuk majd a szezont, és még egy kicsivel többet ki tudunk hozni belőle. Bízom benne, hogy a következő szezonokban a London Stadionban játszhatok a West Ham szurkolói előtt. Ehhez sok kemény munkára lesz szükség, de alig várom már ezt a lehetőséget. Ez az álmom, és remélhetőleg ezt meg is tudom valósítani – zárta a nyilatkozatát Hegyi.

A játékost képviselő CMG menedzseriroda társtulajdonos-igazgatója, Kövesdi Viktor így kommentálta Hegyi Krisztián szerződéshosszabbítását:

– Hegyi Krisztián hatalmas dolgot vitt véghez, hiszen két és fél évvel az első szerződése aláírását követően egy újabb hosszú távú szerződést ajánlott számára a West Ham United. Annak idején olyan klubok elé helyeztük a West Hamet, mint az Atlético Madrid, a Manchester United, az Internazionale vagy a Juventus, az ok pedig az volt, hogy itt láttuk legbiztosítottabbnak a szakmai előremenetelt. Annak a Xavi Valeronak a kezébe adtuk Krisztiánt, akihez annak idején Gulácsi Pétert vittük Liverpoolba. Az eltelt időszak bebizonyította mindannyiunk számára, hogy a West Ham tökéletes döntés volt, és a mai szerződéshosszabbítás mutatja, hogy a klub is ugyanígy gondolja ezt. Nagyon komoly szerződést kínáltak Krisztiánnak, pontosan olyat, ami jelzi, hogy milyen potenciált látnak benne. Krisztián eltökélt, és továbbra is elérhető célként lebeg a szeme előtt, hogy a megfelelő időben bemutatkozzon majd a Premier League-ben a West Ham csapatának kapusaként.

Így erősítenek az NB I csapatai a rajt előtt – átigazolási körkép