NB I: A 92. percben dőlt el a Honvéd-Kisvárda bajnoki – videó

I. félidő:

Az OTP Bank Liga 25. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a nyolcadik Kisvárda a kilencedik Honvéd ideiglenes otthonába, az Új Hidegkuti Nándor Stadionba látogatott. A csapatok ellentétes formában várták a találkozót: a Honvéd két győzelem után, a Kisvárda viszont három vereséget követően lépett pályára.

Nem kezdődött nagy iramban a mérkőzés, az első veszélyesebb támadásra a 10. percig kellett várni, amikor egy szép összjáték után Tamás adott be balról, az érkező Gazdag elől Ene fejelte ki a labdát. A másik oldalon a 26. minutumban láthattuk az első életerős lövést, Bumba 17 méteres próbálkozását a kissé bizonytalan Tujvel másodjára tudta megfogni.

A játékrész második felében valamivel több helyzet alakult ki, elsősorban a hazaiak előtt. A 28. percben Hidi jobb oldali szögelte után Batik fejelt volna a bal alsóba, de a labda Enéről az alapvonalon túlra pattant, majd a 39.-ben Hidi jobb oldali beadása után Gazdag fejelt a bal alsóba, de lesről, így Andó-Szabó játékvezető érvénytelenítette a gólt. A félidő hajrájában még Camaj lőtt, Tujvel védett, így gólnélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

II. félidő:

A fordulás után kisvárdai lehetőségek következtek: az 50. percben Ötvös jobb oldali beadása lecsúszott, de így lett jó, a felső lécről pattant ki a labda, nem sokkal később Bumba lőtt el egy kipattanót nagy erővel, 20 méterről, de Tujvel magabiztosan védett.

A 61. minutumban Ötvös jobb oldali szöglete után Tujvel rosszul mozdult ki, így Simovic szinte az üres kapura fejelhetett, de elvétette azt. Cserék következtek, majd a 87. percben a Honvéd cserejátékosa nyerhette volna meg a meccset a hazaiaknak: Gazdag tört be a bal oldalról, majd az üresen álló Kocsishoz passzolt, akinek a lövésére leért Dombó.

A csattanó azonban a vendégeké volt: a 92. percben lekontrázta ellenfelét a Kisvárda, Navrátil ziccerbe került, majd Tujvel felett átemelve a labdát belőtte a vendégek három pontot érő találatát (0-1).

OTP Bank Liga, 25. forduló:

Bp. Honvéd – Kisvárda 0-1 (Navrátil 92.)

A meccs percről percre itt!

Honvéd: Tujvel – Uzoma, Batik, Lovric, Tamás – Nagy G. (Szendrei, 67.), Nagy D. (Kovács D., 79.), Hidi, Zsótér – Balogh, Gazdag

Kisvárda: Dombó – Melnik, Ene, Prenga, Leoni – Ötvös (Karabelyov, 87.), Simovic, Zlicic – Camaj (Horváth Z., 70.), Bumba, Sassá (Navratil, 70.)

Később:

18:00: ZTE-FTC – élőben itt!

20:00: Budafok-MOL Fehérvár