NB I: A Fradi brutális előnnyel vonul a téli szünetre, mélyre került a Honvéd

I. félidő:

Az első játékrészben kevés igazán nagy helyzetet, nulla kaput eltaláló ferencvárosi lövési kísérletet és csak a pontrúgásokból veszélyeztető Honvédot láthattunk. A szervezetten védekező hazai csapat hátsó alakzatát egyszer azért fel tudta törni a címvédő és listavezető, de hiába.

A 15. percben, egy kisszöglet után Tokmac adott be jobbról, a labda Marquinhosról pattant a kapu felé, de Szappanos nagyon nagyot védett. A kipattanót Traoré fejelte aztán a hálóba, de a VAR szerint lesről. 0-0 volt a félidei állás.

II. félidő:

A fordulás után is maradni látszott a vendégek totális, de meddőnek mondható mezőnyfölénye. A 49. percben újabb érvénytelen ferencvárosi gól született: Marquinhos lövésénél nem tudott védeni Szappanos, de szerencséjére a brazil egyértelmű lesről talált a kapuba.

Három perccel később viszont már nem úszták meg a gólt a piros-feketék.  Gojak szöglete után Traoré 6 méterről fejelt a kapu jobb oldalába (0-1).

A gól után volt egy jó tíz perce a Honvédnak, Dibusznak is játékba kellett avatkoznia, de a hazaiak nem tudtak úgy ritmust váltani, hogy igazán esélyük legyen az egyenlítésre. Sőt, a 85. percben úgy tűnt, minden eldőlt, de aztán mégsem…A jobb oldalon elfutó cserejátékos, Auzqui pörgetett középre, a labdát majdnem elcsípte Szappanos, de az csak eljutott Tokmacig, aki közelről a hálóba sodorta a labdát. De mint kiderült, kézzel, így ez a gól nem lett érvényes.

A ráadásban azonban csak összejött a második ferencvárosi gól. Egy hatalmas hiba a Honvéd-védelemben, Capan bakizott, Auzqui pedig a kapuig futott, majd a jobb sarokba passzolt a tehetetlen Szappanos mellett (0-2).

Ez lett a vége, az FTC nyolcpontos előnnyel megy a maratoni téli szünetre, a Honvéd pedig az egyik kiesőhelyen.

OTP Bank Liga, 16. forduló:

Bp. Honvéd – Ferencváros 0-2 (A. Traoré 52., Auzqui 94.)

Honvéd: Szappanos – Doka (Keresztes, 33.), Cirkovic, Capan, Prenga – Gomis, Bocskay, Zsótér – Jónsson, Lukic, Domingues (Kerezsi, 64.)

FTC: Dibusz – Wingo, Botka, Kovacevic, Pászka – Gojak (Sigér, 74.), Besic – Zachariassen (Kharaisvili, 93.), Marquinhos (Auzqui, 61.), A. Traoré – Tokmac

Korábban:

MOL Fehérvár – Kisvárda 4-1

Később:

18:00: Vasas – Mezőkövesd