NB I: A Gyirmót jubiláló légiósa csereként beállt és nyerőember lett a Paks ellen

A gyirmóti Alcufer Stadionban megrendezett találkozón sokáig mezőnyben gyűrték egymást a felek, majd a 23. percben meglepetésre a Gyirmót szerezte meg a vezetést: Varga a bal oldalról adott középre, ahol érkezett Simon és 9 méterről a jobb alsóba helyezett. A 37. percben Varga vezethette egy az egyben a labdát a kapusra, 10 méterről lőtt, Nagy azonban bravúrral védett.

A játékrész hajrájában Szabó J. bal oldalról érkező beadása végül a kapura volt veszélyes, de Hársfalvi kitolta a léc alól a labdát. A 44. percben járt a legközelebb a gólhoz a Paks az első félidőben: Bognár beadását Szabó J. fejelte a jobb sarok mellé.

Fordulás után a csereként beállt Böde hatalmas helyzetet hagyott ki, miután Hársfalvi védése után alig pár méterről lőtt fölé. Sokáig benne volt a levegőben, hogy a tolnaiak egyenlíteni fognak, ami aztán a 63. percben bekövetkezett: Böde tartotta meg a labdát három gyűrűjében, jobbra kitette a labdát Bognárnak, középre adott és az érkező Ádám a hosszúba csúsztatott.

Alighogy a tolnai gárda egyenlített, az újonc újra átvette a vezetést. Lenzsér hibáját kihasználva Medgyes Zoltán vezette a labdát, majd önzetlenül, tökéletes ütemben tálalt a csereként beállt Hasani elé, aki 100. NB I-es bajnokiján bevette Nagy kapuját. Pár perccel később Bognár a kapufát találta telibe.

A 87. percben végleg lezárhatta volna a mérkőzést a Gyirmót, de Medgyes nem tudott túljárni a paksi kapus eszén, s az igazság kedvéért tegyük hozzá, lesállást követően az oldalhálót találta el. Az utolsó percekben Bognár György együttese elszántan küzdött az egyenlítésért, de végül minden igyekezete ellenére nem sikerült pontot szereznie a Gyirmót otthonában.

NB I, 9. forduló

Gyirmót-Paksi FC 2-1 (Simon 24., Hasani 68., ill. Ádám M. 63.

A meccs minden fontos pillanata itt!

Gyirmót: Hársfalvi – Major, Széles, Ikic, Szegi – Radics (Csonka 92.), Nagy P. (Medgyes 65.), Vass Á, Hajdú – Simon (Hasani – a félidőben), Varga B. (Lencse 77.)

Paksi FC: Nagy G. – Kinyik, Tamás (Kesztyűs 61.), Lenzsér (Medgyes 81.), Szabó J.(Böde – a félidőben) – Balogh (Kulcsár 71.), Bognár, Papp (Nagy R. – a félidőben) – Sajbán, Ádám, Szabó B.

Újabb győzelmével dobogóra lépett a Puskás Akadémia