NB I: A Honvéd nem tudta győzelemmel ünnepelni 3000. élvonalbeli meccsét

Jeles naphoz érkezett a szombati napon a kispesti labdarúgás, a Budapest Honvéd a Mezőkövesd ellen játszotta 3000. első osztályú bajnoki meccsét, ezzel az Újpest és a Ferencváros után harmadikként érte el ezt a mérföldkövet.

1. félidő

A borsodiak azonban gyorsan jelezték, nem azért érkeztek, hogy asszisztáljanak az ünnephez, a 2. percben már meg is szerezték a vezetést: egy előrevágott labdát akart hátra passzolni a kapushoz Cirkovic, de nagyon röviden tette ezt, így Drazic lecsapott a labdára és szembe került Szappanossal, a kövesdi támadó pedig higgadtan értékesítette a ziccert, 10 méterről a bal sarokba helyezett.

A 11. percben is a vendégek veszélyeztettek, ekkor Drazic balról húzott befelé a 16-oson belül, majd 11 méterről célba vette a rövid jobb alsót, Szappanos nagyot védett lábbal.

Ezután viszont a Honvéd momentumai következtek, a 16. percben Bocskay remek hosszú labdával ugratta ki Samperiót, aki Vajda mellett le is vette azt, majd egy igazítás után, hat méterről a jobb felsőbe lőtt – 1-1.

Nyolc minutummal később a Honvéd utánpótlás-válogatott középpályása, Bocskay ezúttal Enninnek adott forintos labdát, a támadó mellre vette azt, majd 11 méterről kirúgta a jobb alsót, 2-1.

Nem mehetett viszont előnnyel a szünetre a kispesti együttes, miután Molnár baloldalról érkező beadását Drazic juttatta fej és comb segítségével a jobb sarokba hét méterről, Cirkovic mellől a 36. percben.

2. félidő

A fordulás után már közel sem volt olyan eseménydús a találkozó, az első félidei gólzápor után biztonságosabbra vették a figurát a csapatok.

Az iram az utolsó tizenöt percre pörgött csak fel igazán, a 76. percben Vajda szöglete után Jónsson vette célba fejjel saját kapuját, Szappanos hatalmas reflexszel mentett, majd az ellentámadásból Samperio kísérlete centikkel ment el a jobb alsó mellett.

Öt perccel később Babunski 25 méterről vállalkozott lövésre, jó is volt, de Szappanos leért a jobb alsóba és szögletre mentett, majd a szöglet után is nagyot védett a kispesti kapus Drazic fejesénél.

Gólt azonban már nem láthatott a 3646 néző, így az első félidőben kialakult állás lett a végeredmény is.

NB I, 10. forduló

Budapest Honvéd–Mezőkövesd Zsóry FC 2-2  (Samperio 16., Ennin 24., ill. Drazic 2., 36.)

Honvéd: Szappanos – Jónsson, Cirkovic, Prenga, Tamás (Doka, 61.) – Mitrovic (Lukic, 77.), Bocskay – Samperio, Zsótér, Domingues (Kocsis, 61.) – Ennin.

Kövesd: Piscitelli – Vajda, Bobál D., Lukic, Kállai K. – Karnitski, Nagy G., Cseri (Babunski, 78.) – Molnár (Bobál G., 82.), Drazic, Besirovic.

NB I: A Kisvárda edzőcsere helyett hazai győzelemmel mászott ki a gödörből