NB I: A Loki hatpontos mezőkövesdi győzelme szinte biztosan bennmaradást ér

I. félidő:

Élénk iramban kezdődött a tét miatt “hatpontos” mérkőzés. A 4. percben Dzsuzdzsák ugratta ki Sóst, aki 10 méterről, balról keményen lőtt a rövid felé, de Tordai védett. Pár percre rá, a másik oldalon Drazic indult meg a kapu irányába, majd Deslandes szorításában elesett, az esetet vissza is nézték, de nem ítéltek 11-est. A Kövesd támadásban is maradt, Jurina a 13. percben centikkel lőtt a bal kapufa mellé.

A 29. percben egészen hasonló volt a helyzet a debreceni David Babunski esetében, aki 16-ról tekert kevéssel a bal sarok mellé. A 36. percben aztán jött a meccs addigi legnagyobb helyzete: baloldali ívelés jutott el a hosszúra, Farkas néhány méterről kapásból a hosszú felé belsőzött, de Gróf bravúrral hárított.

A félidő slusszpoénja azonban a Lokié volt: Sós a 16-oson belülről, balról készített vissza pontosan középre Pávkovicsnak, aki 13 méterre a kaputól, senkitől sem zavartatva a léc alá lőtt (0-1).

II. félidő:

Szinte azonnal a fordulás után komoly helyzetet hagyott ki a Debrecen: Varga remek indítása után Sós tört be balról a tizenhatoson belülre, de 10 méterről gyengén lőtt és nem talált kaput.

Nagyjából negyedórával később már a vendégek kapujánál rezgett a léc – szó szerint. Farkas beadása után Drazic 8-9 méterről a felső lécet lőtte telibe, hogy ami még másodpercekig remegett a bomba erejétől.

A 66. percben Pillár fejében maradt az egyenlítés, a 69. percben viszont Loki-helyzet jött, Korhut rontott kecsegtető helyzetben. A 78. percben a Mezőkövesd meglőtte a második kapufáját is, de Jurina már lesről indult.  A ráadásban Bévárdi meccslabdát rontott, pontosabban Tordai védte szépen a közeli kísérletét.

A DVSC így is megnyerte végül a küzdelmes összecsapást, ezzel szinte biztosan NB I-es lesz majd a következő idényben is. De a Mezőkövesd is csak matematikailag “félhet” még, hiszen előnye a vereséggel együtt is nyolc pont jelenleg a kiesőzónához képest.

OTP Bank Liga, 31. forduló:

Mezőkövesd – DVSC 0-1 (Pávkovics 45.)

Mezőkövesd: Tordai – Farkas (Babati, 72.), Pillár, Lukic, Vadnai, Vajda – Madarász (Besirovic, 64.), Cseke, Cseri – Jurina, Drazic (Csurko, 65.)

DVSC: Gróf – Kusnyír, Pávkovics, Deslandes, Korhut (Ferenczi, 77.) – Varga, Da. Babunski – Sós (Bódi, 52.), Baráth (Bényei, 72.), Dzsudzsák (Bévárdi, 77.) – Tischler (Do. Babunski, 70.)

Később:

18:30: MOL Fehérvár – Bp. Honvéd – élőben itt!