NB I: A Puskás Akadémiától igazolt korábbi U21-es válogatott védőt a Vasas – hivatalos

Az NB I-ben szereplő Vasasnál folytatja pályafutását a többszörös utánpótlás-válogatott hátvéd, Deutsch László – írja az angyalföldi klub hivatalos oldala.

Deutsch László 2015-ben a Ferencvárosi TC utánpótlásából igazolt a Puskás Akadémiához. Három évvel később, 19 esztendősen – kölcsönben Csákváron – már az NB II-ben pallérozódott, egy év alatt összesen 34 mérkőzésen lépett pályára, melyek közül 32 alkalommal kezdőként számított rá a szakmai stáb. 2020 januárjában visszatért Felcsútra, ahol az azóta eltelt két és fél év alatt 48 NB I-es találkozón szerepelt. 2021-ben bajnoki ezüstérmet, 2020-ban és 2022-ben pedig bronzérmet ünnepelt.

Nemzetközi tapasztalatokra is szert tett, pályára lépett az Európa-ligában és az Európa Konferencia Ligában is. Utánpótlás-válogatott játékosként 13 mérkőzésen viselte a címeres mezt: szerepelt a 2016-os U17-es Európa-bajnokságon és 2021-ben az U21-es Eb-n.

A fiatal U21-es válogatott Deutsch Lászlóra elsősorban bal oldali szélső védőként számítunk, megteremtve ezzel csapatunkban a valós versenyhelyzetet ezen a poszton is. Emellett érkezésével lehetőségünk nyílik a korábbiaktól eltérő felállási formák, illetve további taktikai variációk minőségi megvalósítására. Laci sokoldalú, fejlődőképes, nagyon jó mentalitású játékos. Lejáró korábbi szerződésének köszönhetően szabadon igazolhatóként, díjmentesen szereztük meg játékjogának használati jogát és 2025. június 30-ig tartó szerződést kötöttünk vele – nyilatkozta a Vasas sportigazgatója, Nagy Miklós.

Tisztában voltam vele, hogy nagy múltú klubhoz szerződöm, ez volt az egyik fő ok, amiért így döntöttem. Szeretném magam megmérettetni egy ekkora tradíciókkal rendelkező csapatban, ahol egyértelmű cél az első osztályban való szereplés. Szintén segített a döntésemben a klub azon filozófiája is, miszerint csak magyar játékosok alkotják a csapatot. Bizakodó vagyok a rajt előtt, remélem egy jó szezon elé nézünk. Szeretnék minél többet és természetesen jól játszani, illetve minél több gólt rúgni és gólpasszal segíteni a csapatot – fogalmazott aláírását követően Deutsch.

A magyar szurkolók új válogatott kedvence: „Gyerekként irigykedve néztem, hogy a csapattársaim milyen menő cipőkben játszanak” – interjú kemény kritikákról és a beteljesült álmokról