NB I: A szünet után szétestek a felcsútiak, megmaradt a Vidi esélye a 2. helyre – videó

A meccs elején tapogatózó játék folyt, Rácznak és Tóthnak sem kellett komolyabban közbeavatkoznia. A 15. percben Knezevic bal oldali beadása után Spandler fejelt a léc fölé, majd hat perccel később a vendégek megszerezték a vezetést: Nunes a saját tizenhatosáról, mértani pontossággal ívelte előre a labdát, a paksi védők Rácz kapusra vártak. Komáromi köszönte szépen és higgadtan a jobb alsóba helyezett.

Nem sokkal később némi zavar támadt a felcsúti védelemben, Sajbán beadása után Szabó 20 méterről a bal sarok mellé lőtt. A 32. percben könnyen kétgólosra is nőhetett volna a Puskás előnye, ám Deutsch középre adása után az érkező Slagveer luftot rúgott. A félidő hajrájában Bognár mesterien passzolt Harasztinak, akit buktattak a tizenhatoson belül. A játékvezető büntetőt ítélt, amit aztán a gólkirályi címre pályázó Hahn a felső kapufára bombázott.

Fordulás után Kiss öt méteres próbálkozása jelentett veszélyt a paksi kapura, majd izgalmasnak nem nevezhető mezőnyjáték után egyenlített a Paks. A 62. percben Szabó gyorsan elvégzett bedobása után Sajbánnal játszott össze, visszakapta a labdát, amit aztán a csereként beállt Böde fejére varázsolt, Tóth beejtette a játékszert maga mögé.

Tíz perc múlva a tolnaiak megfordították az állást: előbb a szintén csereként pályára lépett Nagy, majd Bognár szerencsés találatával már 3-1-et mutatott az eredményjelző. A mérkőzés hátralévő részében a Hornyák Zsolt cserékkel próbált frissíteni csapatán, az utolsó percekben még Bognár ismét betalált, Szabó pedig öngólt vétett, így Bognár György együttese hátrányból fordítva, 4-2-re nyert.

Ezzel a győzelemmel biztossá vált, hogy a Paks a 4. helyen végez az NB I-ben, így amennyiben a Vidi megnyeri hétfőn a Magyar Kupát, akkor Bognár György csapata indulhat az Európa Konferencia Ligában.

NB I, 32. forduló

Paksi FC-Puskás Akadémia 4-2 (Böde 62., Nagy R. 72., Bognár 76., 84., Szabó J. 88. – öngól, ill. Komáromi 21.)

A meccs minden fontos pillanata percről percre itt!

Paksi FC: Rácz – Lorentz (Osváth 83.), Tamás, Lenzsér (Szélpál 58.), Szabó J. – Balogh, Bognár, Papp – Sajbán (Nagy R. 70.), Hahn (Böde 58.), Haraszti (Ádám – a szünetben)

Puskás Akadémia: Tóth – Nagy Zs., Spandler, Joao Nunes, Deutsch – Ominger (Plsek 67.), Urblík – Slagveer (Baluta 82.) Knezevic (Mance 82.), Kiss T. – Komáromi