NB I: Az MTK is legyőzte, nullapontos maradt a Honvéd

Az NB I második fordulójának szombati játéknapján az MTK Budapest fogadta a háromgólos vereséggel rajtoló Budapest Honvédot.

1. félidő

A hazaiak kezdőcsapatában kapott helyet két fiatal debütáns, az egyaránt 20 éves Nagy Barnabás és Kocsis Bence is.

Az első percben Hidi bal oldalról érkező beadását pörgette fölé estében 3 méterről Eppel, ám ezt követően az egész első játékrészben nem igazán tudott veszélyeztetni a Honvéd a rendkívül szervezetten védekező MTK Budapest ellen. A mezőnyfölényben játszó hazaiak aztán a 18. percben meg is szerezték a vezetést: az élete első NB I-es meccsét játszó Kocsis Bence szöglete után Grozav fejelt öt méterről a jobb sarokba, 1-0.

A folytatásban is főként az MTK kontráiban akadt veszély, például Grozav elől épphogy csak fel tudta szedni a labdát Szappanos, de Kocsis is jó helyzetből lőhetett a 33. percben a 16-oson belül. A Honvéd ötlettelen támadójátékát nem is hagyták szó nélkül a szurkolók, többször is hangot adtak elégedetlenségüknek a kispesti fanatikusok.

2. félidő

A szünet után is a hazaiak voltak aktívabbak az ellenfél kapuja előtt, előbb Weir passzolt a 16-oson belül Miovskihoz, aki 10 méterről a jobb alsó mellé lőtt, majd Balázs 21 méterről vette célba a bal felső sarkot, nem sokat tévedett.

A 61. percben aztán a Honvéd is mutatott valamit: Nono beadása után Zsótér kapásból lőtt 7 méterről, de nem talált kaput. Hat perccel később már nemcsak gól-, hanem emberhátrányban is volt a Honvéd, Baráth ugyanis megkapta a második sárga lapját, miután felrúgta Palincsárt.

A 73. percben minden eddiginél közelebb került a gólhoz a Honvéd, ekkor Zsótér 16 méterről a bal alsót célozta meg, de millimétereket tévedett.

Ez volt azonban az utolsó puskapora a Honvédnak, a hajrában magabiztosan őrizte előnyét az MTK, amely Prosser révén még közel is került az újabb gólhoz, ám nem változott az állás, így tehát otthon tartotta a három pontot Costantino csapata, míg a kispestiek elszenvedték a második vereségüket is.

NB I, 2. forduló

MTK Budapest–Budapest Honvéd 1-0 (Grozav 19.)
Kiállítva: Baráth (66.)

MTK: Mijatovic – Balázs (Baki, 86.), Varju, Perkovic, Nagy Zs., Nagy B. – Ramadani, Palincsár (Prosser, 76.), Kocsis (Weir, a szünetben) – Grozav, Miovski (Dimitrov, 62.).

Honvéd: Szappanos – Mezghrani, Baráth, Lovric, Talys – Hidi (Batik, 70.), Májer (Pantelic, 57.), Zsótér (Gale, 91.) – Bőle, Eppel (Lukic, 70.), Nono.