NB I: Az Újpestet elnyelte a sötétség a paksi félhomályban

I. félidő

Egy-egy nagyobb helyzetet hozott a Paks-Újpest találkozó első fél órája. A hazaiak részéről Bőle ívelt okosan kapura, miután Nikolic kinn állt, de a vendégek kapusa visszaért, és a léc alól nagyot mentett. A másik oldalon Kinyik adott haza rosszul, Csoboth megelőzte a kapujából kimozduló Nagyot, majd a kapu felé lőtt, de a visszaérő Szélpál akrobatikus mozdulattal megmentette együttesét a kapott góltól (tette mindezt ráadásul sérülten, a paksi védő nem sokkal korábban ugyanis lenn maradt, és mentése után pár perccel később le is cserélték). A 30. percben még Katona is próbálkozott, ő 20 méterről, átlövésből, Nagy vetődve hárított.

Az első gólt a Paksnak sikerült végül megszereznie: Bőle jobb oldali beadását Papp fejelte az ötösről a bal felsőbe (1-0).

II. félidő

Áramproblémák miatt a második félidőben félhomályban játszottak a csapatok. A Paksot ez nem zavarta meg, gyorsan meglőhette volna második gólját is, Szabó B. balról varázsolta Varga B. fejére a labdát, mivel Nikolic rosszul jött ki a labdára, így a paksi csatárnak csak az üres kapuba kellett volna bólintania, de lefejelte a földre a labdát, az azonban onnan fölé pattant.

Így sem kellett sokat várni a második hazai gólra, a 48.percben Papp adott remek labdát Hahnnak, aki fordulásból, közelről, a rövidről lőtt Nikolic kapujába (2-0).

Ezután az Újpest birtokolta többet a labdát, és próbált mielőbb szépíteni, ami a 68. percben össze is jött: Szabó B. fejelte tovább a bal oldalról beérkező szögletet, Ambrose pedig a kapu közeléből fejjel továbbított a hálóba (2-1).

Két perccel később centik kellettek volna az egyenlítéshez, de Jakobi 18 méteres tekerése a felső lécről pattant fölé. Az ellentámadásból Hahn lőtt egy szép cselt követően balról, kevéssel a hosszú felső mellé.

Végül a Paksnak sikerült újabb gólt szereznie: Bőle jobb oldali beadása után Varga B. bújt ki, és közelről a jobb sarokba pöckölt (3-1).

A hajrában még nagynak kellett védenie Ambrose bal felsőbe tartó lövésénél, de így sem forgott már veszélyben a hazaiak győzelme (3-1). Waltner az utolsó percekben még arra is figyelt, hogy két fiatalját, a 18 éves kapus simon barnabást és pesti zoltánt becserélje.

NB I, 16. forduló

Paksi FC-Újpest 3-1 (Papp 44., Hahn 48., Varga B. 78., ill. Ambrose 68.)

Paksi FC: Nagy G. (Simon B., 92.) – Kinyik, Kádár, Szélpál (Hahn, 32.), Szabó J. – Bőle (Pesti, 92.), Szabó B. (Tamás, 77.), Papp, Balogh – Sajbán, Varga B.

Újpest: Nikolic – Csongvai, Kastrati, Pauljevic (Ambrose, 59.) – Borello (Simon K., 53.), Mack, Katona, Jakobi, Szabó B. – Csoboth, Gouré.

NB I: Dzsudzsák bombagólja kevés volt, Batik fejeseivel meccset nyert a Puskásnak – videó