NB I: Csak egy játékos került be a Fradi-Újpestről a forduló válogatottjába – itt a csapat

NB I, a 7. forduló válogatottja

Mijatovic (MTK Budapest) – Kinyik (Paks), Szélpál (Paks), Tamás K. (Honvéd) – Nagy D. (Honvéd), Bognár (Paks), Weir (MTK Budapest), Balogh (Paks), – Uzuni (Ferencváros), Lukic (Honvéd), Mesanovic (Kisvárda)

Milan Mijatovic (MTK Budapest)

Remekül védett, jól mozdult ki a labdákra. Az első nagy védését Vutov távoli bombájánál mutatta be, majd a második félidőben hatalmas bravúrral hárította Jurina 11-esét, így komoly érdemei vannak abban, hogy az MTK három pontot szerzett a Mezőkövesd ellen.

Kinyik Ákos (Paks)

Jól oldotta meg a védőfeladatait és emellett a támadásokat is segítette. A második félidő elején ő szerezte csapata harmadik gólját, amivel tulajdonképpen eldöntötte a meccset. Ez volt egyébként az első találata paksi színekben a védőnek.

Szélpál Norbert (Paks)

Nálunk ő a forduló játékosa. A meccs elején volt egy nagy mentése a saját kapuja előtt, ezt követően pedig középső védő létére három gólban is fontos szerepet játszott. A paksiak második találatánál ő fejelt középre, a harmadiknál egy csellel két védőt is becsapott, az ötödiknél pedig kiosztott egy kötényt, majd pontosan passzolt Szabó Bálintnak, aki nem hibázott.

Tamás Krisztián (Honvéd)

A kispestiek egyik legjobbja volt Gyirmóton, beadása rendre veszélyt jelentettek. Ő szerezte csapata első találatát, a harmadiknál pedig hajszálpontosan ívelt Lukic fejére.

Nagy Dominik (Honvéd)

Sokat változtatta a helyét, ezért nem nagyon tudták őt tartani a gyirmóti védők. Az ő nevéhez fűződik a Honvéd második találata, amikor egy jó csel után 17 méterről kilőtte a bal sarkot.

Bognár István (Paks)

Ezúttal is a paksi csapat „agya” volt. Kiváló labdákat osztogatott a társaknak, szinte az összes góllal végződő támadás tőle indult. A negyedik találatnál pedig remek passzal hozta kihagyhatatlan helyzetbe Baloghot.

James Weir (MTK Budapest)

Az eddigi legjobb meccse volt kék-fehérben. Ezúttal védekező középpályás volt, de ő szervezte a játékot ebből a pozícióból, sokat volt nála a labda, több akcióból is kivette a részét.

Balogh Balázs (Paks)

Bognárral a meccs jelentős részében uralták a középpályát. Előbb adott egy gólpasszt Ádámnak, majd a második félidőben higgadtan gurított a jobb sarokba.

Myrto Uzuni (Ferencváros)

A derbi hőse volt az albán támadó. A meccs elején kiharcolt egy 11-est, majd róla állították ki Diabyt, a második félidőben pedig góljával lezárta a mérkőzést.

Nenad Lukic (Honvéd)

A meccs embere volt a szerb csatár. Az első félidőben fejjel talált a kapuba, a másodikban pedig miután lerázta az emberét, 15 méterről a bal sarkot lőtte ki.

Jasmin Mesanovic (Kisvárda)

A bosnyák válogatott támadó jól került helyzetbe, már az első félidőben is betalálhatott volna, de közeli pöccintését még védte Kosicky. A második játékrész elején aztán éles szögből kilőtte a jobb sarkot, a végén pedig ő csúsztatott a győztes gólt szerző Zlicic elé.

A forduló cseréje: Zlicic Lázár (Kisvárda)

A szerb-magyar kettős állampolgárságú középpályás remek cserének bizonyult. A 89. percben egy kifejelt labdát gyönyörűen tekert a bal sarokba, győzelemhez segítve ezzel csapatát.

A forduló edzője: Bognár György (Paks)

A szakember szerint ezúttal csak közepes teljesítményt nyújtott csapata, de ez is elég volt egy ötöshöz. Remekül védekeztek, a kialakított helyzeteket pedig nagyon jó arányban értékesítették.