NB I: Dzsudzsák hiába szállt be a kispadról, nagyon megverték a Lokit Zalaegerszegen

I. félidő:

Az első meglepetést az jelentette, hogy Joao Janeiro a kispadon kezdette a csapatkapitány, Dzsudzsák Balázst (“Dzsudzsák néha úgy néz ki, mintha 20 éves lenne, de lehetőséget kell adnunk másnak is” – magyarázta döntését a portugál az M4 Sportnak).

Az viszont sokkal kellemetlenebb meglepetést jelentett a Loki-szurkolóknak, hogy a ZTE már az 5. percben vezetést szerzett. Németh kapott remek indítást a beragadó védők között, majd 15 méterről átemelte a kapujából rosszul kimozduló Hrabinát (1-0). Tíz perccel később majdnem 2-0 lett az állás, de Mazinga lesről talált a kapuba – a VAR is megvizsgálta az esetet.

A sok védekezési hibát elkövető DVSC csak kevésszer tudott eljutni ellenfele kapujáig, a másik oldalon viszont Gergényi lövésében is benne volt a második hazai gól.

II. félidő:

Dzsudzsákot is harcba dobta a Loki a szünetben és a válogatott szélső főszerepet is játszott a debreceniek szinte a semmiből érkező egyenlítő góljában. A 60. percben egy Dzsudzsák-szöglet után Németh hátáról pattant a labda Deslandes elé, aki 4 méterről a kapuba vágta azt (1-1).

A gól felébresztette a második félidőt picit álmosan kezdő Zetét. A 65. percben pedig már jött is az újabb hazai vezető gól: Gergényi szöglete után Lesjak fejelt 6 méterről a kapu bal oldalába úgy, hogy Hrabina csak hozzáérni tudott a labdához, védenie már nem sikerült (2-1).

Lendületben maradt ezután is a Moniz-csapat, a 70. percben Mocsi távoli bombáját Hrabina tornászta a bal oldali kapufára. Tíz perccel később pedig minden eldőlt. Tajti balról érkező és megpattanó beadását a csereként beállt Ikoba a levegőből rúgta 4 méterről a kapuba (3-1).

És ezzel még nem volt vége: a 85. percben, egy ügyes akció végén az egyébként is remekül futballozó Gergényi lőtte ki a jobb alsót 11 méterről, súlyossá téve a még mindig nyeretlen DVSC zalaegerszegi hátrányát (4-1). Az összképen csak némiképp javított Bévárdi a 92. percben, aki jobbról, már-már “Csikar-szögből” lőtt nagy gólt a léc alá (4-2).

Így “csak” két góllal kapott ki Loki Zala megyében, de jóval nagyobbnak tűnt a különbség a két csapat között.

OTP Bank Liga, 6. forduló:

Zalaegerszeg – DVSC 4-2 (Németh D. 5., Lesjak 65., Ikoba 80., Gergényi 85., ill. Deslandes 60., Bévárdi 92.)

ZTE: Demjén – Lesjak, Mocsi, Kálnoki Kis, Gergényi – Meshack, Sankovic, Tajti, Bedi – Manzinga, Németh D.

DVSC: Hrabina – Bévárdi, Deslandes, Charleston, Ferenczi – Neofytidis, Baráth – Szécsi, Varga J., Horváth – Bárány

Korábban:

Puskás Akadémia – Mezőkövesd 1-0

Egy év után távozhat a Loki száműzött válogatott játékosa – sajtóhír