NB I: Dzsudzsák-szólógóllal kezdődött az Újpest-verés Debrecenben

I. félidő:

A 10. percben Tallo került nagy helyzetbe, de 7 méterről a bal kapufára gurította a labdát. A 18. percben megszerezte a vezetést a Debrecen: Dzsudzsák becsapta Diabyt, majd bevitte a labdát a tizenhatoson belülre és 13 méterről kilőtte a jobb sarkot (1-0).

A 29. percben Dreskovic fejelt mellé 8 méterről. A 32. percben aztán jött a vendégek egyenlítő gólja: Simon kicselezte Ferenczit, majd éles szögből lőtt, Gróf csak beleérni tudott a labdába (1-1).

Egy perccel később Tallo is betalált a debreceni kapuba, de lesről tette, így a gól nem volt érvényes.

II. félidő:

A második félidő elején egy hosszú indítást Csoboth sarokkal tett le Tallonak, aki 10 méterről fölé durrantott. Majd egy perccel később Diaby fejesét ütötte szögletre Gróf.

Hiába játszott fölényben az Újpest, a DVSC szerzett vezetést. Bódi egy csellel két védőt is becsapott, majd áttette a labdát a hosszún érkező Sósnak, akinek már csak az üres kapuba kellett továbbítania a labdát (2-1).

A 77. percben Dzsudzsák szöglete után Varga 11 méterről óriási gólt fejelt: a labda a felső lécről vágódott a hálóba (3-1). A 83. percben Tallo 5 méteres fejesét Gróf hatalmas bravúrral ütötte kapufára, majd a visszacsorgó labdát megfogta.

A 91. percben aztán végképp eldőlt minden, Szécsi lekészítése után Baráth egy szép csel után 18 méterről a jobb sarokba lőtt (4-1). Az Újpest hiába játszott egy fokkal jobban ellenfelénél mintegy 60 percig, a helyzeteit hatékonyabban kihasználó és jól cserélő DVSC végül magabiztosan győzött.

OTP Bank Liga, 11. forduló:

DVSC – Újpest 4-1 (Dzsudzsák 18., Sós 53., Varga 77., Baráth 91., ill. Simon K. 32.)

DVSC: Gróf – Kusnyir, Dreskovic, Lagator (Romanchuk, 80.), Ferenczi – Varga, Baráth – Szécsi, Dzsudzsák (Charleston, 83.), Kyziridis (Sós, 46.) – Babunski (Bódi, 46.)

Újpest: Nikolic – Szabó B. (Borello, 74.), Diaby, Csongvai., Antonov – Simon K. (Pauljevic, 74.), Mack, Onovo, Katona (Ljujic, 74.) – Csoboth (Gouré, 88.), Tallo

Később:

17:45: Mezőkövesd – Ferencváros