NB I: „Egy másodpercig sem voltunk alárendelve az Újpestnek”, a Loki nem érdemelt pontot – így látták az edzők

Kisvárda – Újpest 0-0

Beszámoló itt!

Joao Janeiro (Kisvárda):Nem kifejezetten értékesebb ez a döntetlen, mint más esetekben. Természetesen mindig jobb egy pontot legalább szerezni, mint hogyha nem szereztünk volna.

Sajnos már hozzászoktunk ahhoz, hogy tíz emberrel kell végigjátszanunk a mérkőzéseket. Eddig három hazai találkozónk volt, mind a háromszor kiállítottak közülünk valakit…amire úgy gondolom, hogy büszke lehetek, és amivel elégedett vagyok, hogy az Újpest minden meccsén rúgott gólt, nagyon jól támadófocit játszanak. Itt viszont nem sikerült betalálni ukúgy, hogy mi közel 70 percig emberhátrányban futballoztunk.

Tartani kellett az eredményt, viszont aki látta a meccset, az tanúsíthatja, hogy nemcsak bekkeltünk, hanem megpróbáltunk helyzeteket is kialakítani. A gólszerzés és a három pont most azonban nem jött össze. Most éppen az első helyen vagyunk, de lehet, hogy a következő forduló után megint másodikok leszünk. Az mindenképpen jó az embereknek, hogy egy kisvárosban van egy ilyen csapatunk, és ezzel büszkévé tesszük őket és boldogságot okozunk nekik. De ami fontosabb a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy 5-6 nagy helyzetünk volt, és megint úgy érzem, hogy mi voltunk az a csapat, aki a helyzeteket ki tudta alakítani, még tíz emberrel is, és egy másodpercig sem voltunk alárendelve az Újpestnek. Ami pedig a játékosaimat illeti: előttük megemelem a kalapom, amit hétről hétre, hónapról hónapra csinálnak, az szenzációs.

Michael Oenning (Újpest):Egy pontot szereztünk, ami ugye sajnos csak egy döntetlent jelent, de azonban, hogy ha a saját szempontomból kell értékelnem a mérkőzést, akkor elsősorban azt kívántam látni, hogy a játékosaink képesek-e reagálni, és képesek-e magukhoz térni az után a mérkőzés után, amit a Gyirmót ellen játszottak.

A felállást is módosítottam és ez volt az első találkozó, amit már az új rendszerben játszódik. Jónak találtam, úgy éreztem, az az irány megfelelő, amit kijelöltem a csapat számára.

Természetesen tudjuk, hogy milyen eredmények születtek a tegnapi nap során, és ez egyre nagyobb nyomást helyezett a játékosokra, akik azonban tisztában voltak vele, hogy mi a kitűzött feladat és mi az egyetlen igazán elfogadható eredmény. Annak ellenére, hogy 60 percen keresztül emberelőnyben játszottunk, nem sikerült nyernünk. A teljesítmény oldaláról megfelelő játékot kaptunk, eredmény oldaláról kevésbé. Láthatjuk, hogy elsősorban a védekezésre álltunk be, de a végén már teljes mértékben támadójátékot játszottunk, de a Kisvárda is nagyon bátran védekezett, bátran állította meg a támadásainkat. Azt hiszem, hogy a bemutatott játékra kell építenünk és a MOL Fehérvár elleni meccsre is ezt kell továbbvinnünk.

Visszatérhet Magyarországra a védő, aki az NB I egyik legjobb légiósa volt: “Tényleg tök utolsó az Újpest? Voltak már jelei ennek” – interjú

Mezőkövesd – DVSC 1-0

Beszámoló itt!

Supka Attila (Mezőkövesd):Fegyelmezetten, agresszívan játszottunk, futballozni is mertünk. Sok helyzetet kihagytunk, de összességében megérdemelten nyertünk. Azokat a dolgokat próbálták a játékosok betartani a pályán, amit kértünk tőlük. Én úgy gondolom, hogy helyenként jól megoldottuk a védekezést, a rögzített helyzetek is rendben voltak, amikből voltak problémái a csapatnak. Egy kicsit még a labdabirtoklásban és az előrejátékban viszont változtatnunk kell, mert rengeteg olyan szituáció volt, hogy ha higgadtabbak vagyunk, pontosabban passzolunk az utolsó átadásoknál, akkor lett volna még több lehetőségünk arra, hogy esetleg gólt szerezzünk. Nagyon sokat jelent a győzelem, erről beszélgettünk egész héten, hogy nagyon fontos, hogy hazai környezetben meg tudjuk nyerni a meccset. Mindenkinek visszajön az az önbizalma, ami az eddigi időszakban nem volt meg. Én azt gondolom, hogy a játékosok megmutatták azt, hogy ha a partnerek abban, amit kérünk tőlünk és megcsinálják azokat, akkor eredményesen tudunk játszani. Ez a mai mérkőzés is olyan volt, hogy volt több lehetőségünk, de egy gól is elég volt, mert a védekezés rendben volt.

Kicsit viccesen mondtam a játékosoknak, hogy lehet Egerbe menni kávézni napközben, de viszont amikor a tréning van, akkor küzdjön meg mindenki a helyére. Lehet a Drazic a barátja a Jurinának vagy egy másik játékosnak, viszont én azt szeretném látni, hogy ki akarja szorítani a barátját a csapatból.

Toldi Gábor (DVSC, másodedző):Minden egyes mérkőzésen meg kell feszülni a győzelemért, és ilyen szituációban elképzelhető, hogy van olyan mérkőzés, amikor nem megy a játék, de azt láttuk mi is, hogy ez a játék közel sem hasonlít ahhoz, mint amit a Vidi ellen produkáltunk. A küzdelemből viszont nem lehet visszavenni egyetlen egy pillanatra sem.

Meg kell izzadni minden egyes pontért ebben a bajnokságban. Ezt ma nem láttuk feltétlenül a csapaton. El kell ismerni, hogy nem tudtunk igazán minőséget produkálni. Lehet rosszul játszani, de ma nem volt érezhető, hogy a csapat minden idegszálával koncentrálna a győzelemre. Nem érdemeltünk pontot.

Nem tudtuk ráerőltetni a játékunkat az ellenfélre, de az is egyértelmű, hogy a pálya tavaja sem tette lehetővé azt, hogy minőségi futball legyen egyik csapat részéről sem. Ez nagyban befolyásolta a mi játékunkat is, de ettől függetlenül én azt gondolom, hogy egy ilyen mérkőzésen minimum le kell hozni hátul nullára és akkor mehetünk tovább. Természetesen hiányzott Dzsudzsák Balázs, ezt tudtuk meccs előtt is, megpróbáltunk kompenzálni, hogy a középpályássorban át kell vennie valakinek a vezérszerepet. Ez nem feltétlenül volt jellemző a mai mérkőzésre, nem tudtuk ezt megoldani.

Az NB I állása: